Egy szösszenet a majdnem-szülésről...

Pedig ez már tényleg olyan volt, mint az igazi. Görcsökkel, derékszaggatással, könnyekkel... De valami mégsem volt jó.

A történet ott kezdődött, hogy kihasználván utolsó pár kettesben eltölthető napunkat gyermekem általam hőn imádott apjával, kicsit összébb melegedtünk, elsődlegesen szerelmünk táplálta vágyaink kielégítése végett, másodsorban ártani nem árthat alapon. Eredményt szülés téren nem hozott a dolog, vagyis azt hittem. 9 óra felé 10 percesnek tűnő "fájásokkal" nyitottam az éjszakát, na mondom, annyira ez nem veszélyes, vagy elmúlik, vagy erősödik, valami lesz. A férjem kitalálta, segítsünk rá, hátha, így hát rásegítettünk. A "hátha" nem maradt el, stabil 5 perces, tényleges és valódi fájások lettek az eredménye a ténykedésnek. 10 óra körül tartottunk.

Menjünk, vagy ne menjünk? Kiindulva a múltkoriból azt mondtam, próbáljunk pihenni, és ha erősödik a dolog, vagy csak simán megmarad, akkor 4-5 óra felé majd bemegyünk. Aki már szült tudja, mennyire lehet pihenni stabil 5 perces fájásokkal, de azért az ember küzd. Főleg ha már szeretnél is szülni, jön hozzá egy nagy adag izgalom, tervezgeted, kinek fogsz írni a szülőszobáról először, mit írsz ki majd facebookra, te leszel a nap hőse, aki végül tényleg, indítás nélkül, 1 nappal a kiírt időpont előtt életet adott a kisfiának.

Hajnal 1kor felkeltem, akkor már nagyon fájt, ráültem az itthon fittlabdára és fájásokat mértem, de ettől csak még rosszabb lett, mert ahogy hideg volt már a lakásban nagyon, összehúzódtak az izmaim és a fájások csak még jobban fájtak. Visszafeküdtem, és ott mértem az időt. 5 percenként 1 perces fájások, már 4. órája. Jó jel, biztosan szépen tágulok is. Lassan felkelek majd, bepakolom a cuccomat a táskámba (ami még kinn van, fogkrém, töltő, ilyesmi), aztán indulhatunk. 1/2 2kor felkeltem inni egy citromfű teát, hogy legalább a fájások között tudjak már kicsit pihenni, addigra két fájás között már nyílt volna rá lehetőség.

Közben lefőztem a kávét is, mértem az időt, amíg kihűl a teám, 5 percenként 1 perc hosszú fájások. Még nem tusolok, még hátha kell majd WC-re is mennem, úgy hallottam, ilyenkor előfordul, majd 4 óra felé. Megittam a teámat és visszafeküdtem, hátha tudok pihenni.

3 óra, már nincs sok, már mindjárt kelhetünk és indulhatunk. Valamiért már nem voltak intenzívek a fájások, már csak az alhasam fájt (az nagyon), de se a derekam, se semmi más. Mindegy, hát nem vagyunk egyformák, ennek biztosan így kell lennie. 4kor arra ébredtem, hogy elaludtam. Kezemben a telefonnal gondoltam mérem, sűrűsödtek-e a fájások. Csalódottan és szomorúan konstatáltam: nincsenek fájások. Gyenge keményedések vannak, de azok is múlófélben. Hát ennyit arról, hogy mindenki tudja, mikor kell a kórházba indulni :(

3 óra alvás után nyűgösen, vizesen, fájó izületekkel ébredtem, abban a biztos tudatban: tényleg én leszek az első, aki soha nem szül meg :(