2011. szeptember 11., vasárnap

34+0

Terhesség a 34. hétben

Készen áll már a gyerekszoba? Kiságy, babakocsi, mózes kosár? Már csak hetek kérdése és itt az apróság, aki mindezt birtokba veszi. Ha valami még hiányzik, ne várjon tovább a vásárlással.

Kismama
Egyre gyakrabban érezheti, hogy hasa megkeményedik, ez a méhösszehúzódások következménye. Tévesen jósló fájásnak is szokták nevezni, valójában mindennek nincs köze az idő előtt meginduló, szülést megelőző fájásokhoz. Ezek az összehúzódások a terhesség utolsó heteiben figyelhetőek meg. Fájdalommal nem járnak inkább csak kellemetlenek.

Baba
Csontjai erősödéséhez kiemelten sok kalciumra van szüksége. Körmei teljesen kinőttek, sőt születésekor már kifejezetten hosszúak is lesznek.

Vizsgálatok
Javasolt vizsgálatra nem kell jönnie. Ezen a héten szülésfelkészítő programunk keretében csecsemős nővérünkkel találkozhat, akitől megtudhatja, hogy kell majd fürdetni, tisztába rakni gyermekét. Ez a találkozó párja számára is hasznos lehet, hiszen nyilván ő is szeretné majd kivenni a részét a pici körüli teendőkből.

Szakember/orvos tanácsa
Mielőtt elkezdené a csecsemőápoláshoz, fürdetéshez használatos termékek, eszközök beszerzését, egyeztessen csecsemős nővérünkkel! Ne vegyen felesleges, vagy rossz minőségű termékeket!

Életmód
Az előző hetekhez képest nem kell semmilyen nagy változtatást végrehajtani a mindennapi teendőiben. Továbbra is figyelje teste jelzéseit, ha fáradt pihenjen, de ha energikusnak érzi magát, mindent csináljon úgy, mint máskor.

Hát, nálunk is volt rövid csecsemős tanácsadás a szülésfelkészítőn, én viszont amondó vagyok, hogy amennyire láttam, mindenkinek más vált be, szóval a sok jótanács (jahhh, mert van ám carásig) az egyik fülemen be, a másikon ki... Majd kikísérletezzük, nekünk mi a jó, attól hogy X.Y.-nak a bepanthen vált be (csak egy példa), attól még könnyedén megeshet, hogy nekünk pont a neogranormon a jó (csak mert mindenki úgy nyit, hogy ezt vagy azt ne vegyél, mert semmire nem jó!!!! Erre remek példa két barátnőm. Az egyik: sudokrémet vegyél, drága, de megéri, mert alig kell belőle és istenien frankó!!! Másik barátnőm: na kipróbáltuk a sudokrémet, semmit nem ér, most a *** márkájú patikai popsikrémet használjuk, 800Ft körül van, csak szólok, hogy arra sz*rra ne dobd ki a pénzed!!! Hát ennyi :D ) Én amúgy azt hiszem, nem is vettem semmi flancosat, jó a patikai. Nem azért, mert olcsó, hanem mert garantáltan (félgarantáltan) nem lesz tőle baja a kisfiamnak, aki ha az apjára hasonlít majd tényleg, még a patikaitól is kiütéses vagy ekcémás lesz :S ezt már most borítékolhatom... egyedül púdert vettem johnson&johnson levendulásat, attól anno tesómnak sem volt baja, hátha nekünk sem lesz. Ha mégis, hát majd mi elhasználjuk. Pelenka ügyben is egyre több okosítást kaptam, csak azzal is az a baj, hogy mindenki mást mond: "A liberónál nincs jobb és tudod, milyen hamar elfoy a 48 darab?" "Áááá, ne dobd ki a pénzed, a babylove nekünk tök jól bevált!" "Szerintem ne vegyél gagyit, mi is kipróbáltunk mindent, de csak a Pampers volt jó..." Hát basszus!!! Mindegy. Most vettünk Huggiest a kórházba, minimanó pakkot, aztán ha beválik, akkor jó, ha nem, akkor apa hoz be mást. Mert én amondó vagyok, hogy itthon pár baleset, hát üsse kavics, szal ráérek kísérletezni, de a kórházban szerintem eléggé gáz... :S Bár még így is folyhat. A másik dolog, ami nagy vihart kavart a biliben a cumisüveg kérdés, mindenki megszólt ugye, hogy én képes vagyok bevinni zokszó nélkül a cumisüveget, ahelyett, hogy tojnék a csecsemősökre, vagy gyorsan kórházat váltanék, hát milyen anya vagyok én??? Ezek szerint szar, de én amondó vagyok, hogy a neonatológusnak azért van diplomája, hogy értse a dolgát, emellett napjában több 10 csecsemővel foglalkozik, szal némi tapasztalata azért akad, míg én most várom ezt az elsőt, és baromira nem tudom, hogy működik a pici baba. Ha a cukros víz kell ahhoz, hogy ne sárguljon be a gyerek és ne ugráljon a cukra, a tápszer meg ahhoz, hogy visszatérjen az a súlya, amivel hazaengedik, akkor amondó vagyok, hogy hajrá. A '90es években pl. meg sem kérdezték az anyukákat, anyum mindig arról panaszkodott, hogy nem tudja a húgomat szoptatni,  mert teleetetik tápszerrel közvetlenül szoptatás előtt. Ha nekiálltak volna pampogni, lehet ki is rakják őket.. kicsit szabad mostanában ez a világ, én asszem, túl okosak az anyukák és túl sok beleszólásuk van már mindenbe... (nem az alternatív szüléssel és a szoptatással van bajom, félre ne értse senki, hanem hogy pl a kismamának sok kórházban joga van vészhelyzetben is megtagadni a császárt, elutasítani a tápszert, még akkor is, ha szükséges lenne stb stb... ) Na mindegy. Amúgy az itthoni szuperanyukák is azt felejtik el, hogy az istenített LaLeche Liga is egy amerikai találmány, amitől már az orvosoknak is áll a hátán a szőr, de ott még meg is lehet érteni a dolgot, mert sok anyuka azért nem szoptat, mert "idegenkedik tőle" vagy "tönkremegy, megereszkedik a melle". Az okos magyarral az a baj, hogy csak féleszméket vesz át, és itthon már az is köcsög, aki ilyen, olyan vagy amolyan indokból nem tud szoptatni. Mert bevallom, sok tápszeres babát ismerek, de egy olyat sem, akinem azt mondta volna az anyja: "Hülye vagy??? Szoptatni??? Hogy néznék már ki utána???" Na, ennyi... ugyanez a véleményem a császárról is, a múltkor volt rről egy érdekes vita, valaki beírta az egyik fórumra, hogy a kismama ismerőse "szülte" az ikerit, aztán a következőt már megszülhette, na ezen a császárosok kiakadtak, hogy mi az, hogy a császármetszés nem szülés. Egyet értek, így, hogy én is az árnyékába kerültem a dolognak, imádkozok, hogy visszaforduljon a fiam és még így is 1000 dolog történhet, ami miatt meghiúsulhat a tervem a hüvelyi szülést illetően. Ja meg a "ááááááááááá, a könnyebb utat választod..." ahogy én a császárosokat hallgattam, pedig mióta Samu visszafordult sokkal beszéltem, mert érdeklődtem azért, nagyjából mind azt mondta, akit vajúdni is hagytak, hogy inkább vajúdtak volna még 5-6 órát, mint amit az utána következő 3-4 napban szenvedtek a vágással... na mindegy, nem is bosszankodok ezen... 
A babaszoba kész, bár tegnap édesanyám kiszúrta, hogy ferde a kiságy, kimértük és tényleg, szal azt még ki kell majd vízszintezni, de kb. ennyi. Kicsit lejt a szoba, ez sajna ilyen :D Még a baldachint kéne kiigazítanom a bölcsőre és aztán szépen minden jó is lenne :) na, amjd rágyúrok :)
Asszem kb. ennyi a történés így a 34. héten, itt már sok izgi nincs az idegtépő várakozáson túl, nem véletlen szerintem az sem, hogy a "Hétről-hétre" bejegyzései is fogytán...

Ja, és a képek :D

Babasarok:


Babaszekrény:


Minták közelebbről (világítanak a sötétben)


Alsó ajtó:


Asztal alatti kisfiók (remélem, a csillagok később se összefirkálva, se letépve nem lesznek...)


Komód (köszi Zsebbi a dekorgumis tippeket!!!! :)


Ez meg egy csillag közelről :) technokol marhagyors kicsit megfolyt, de azt mondták, nem feltűnő...)


És a bölcső:


3 megjegyzés:

  1. Nagyon szívesen!

    JÓ nagy a szoba, királyságos helye lesz Samubabának.

    Csuriban a kezem, fordulj visszaaaaaa Samuuuuu!

    Fiúknak és lányoknak is más-más pelus válik be, meg szerintem gyerek- és életkorfüggő is. Nyugodtan kisérletezgessetek, én is azt csinálom :) Mi most a 27db-os Babylove-ossal kezdünk, aztán Pampers Premium Care-rel folytatjuk majd :):):)

    VálaszTörlés
  2. Szia
    izgi volt az előző bejegyzés,de maradjon még Samu :) És fordulhatna is,az enyém lusta volt...
    Pelus,az elején rengeteg baleset lesz,az én nyúlánk vékony kisfiamra legalábbis az összes pelus nagy volt,meg én is bénáztam,nem figyeltem a fodrokra pl,gyerek nem tolerált,üvöltött,így számtalanszor folyt ki pisi,kaki.Idővel belenőtt a pelusokba,idomultak,jobb lett.(én amúgy Pampers és Libero fan vagyok :) )

    Cumisüveg,tök igazad van.nagyon jó gondolataid vannak. Itt nem fogják szopi előtt teletömni tápival,de ha nincs még tejci,miért ne kapna...nekem a szívem szakadt meg az éhesen síró gyerektől..kedden szültem,és szombaton,itthon indult be a tej!Addig?Cukros víz,tápi.Semmi baja nem lett,1 éves koráig cicizett(most már már jön Ketteske :) )

    Csillagok,tök szupik,de későbbiekre ne legyenek illúziód...ne tudd meg :)

    VálaszTörlés
  3. Köszi csajok :) igen, én is ettől tartok, hogy le leszünk pucolva :)

    Évi, láttam, hogy jön a kisteshow, fel is csatlakoztam már rátok, nehogy valamiről lemaradjak ;)

    Ami a pelust illeti, szerintem mi is végigpróbáljuk majd a repertoárt :D

    VálaszTörlés