2011. szeptember 14., szerda

Gondolatok a 34. hét közepén...

Tegnap lefekvés előtt úgy aludtam el (majdnem), hogy már csak max. 6 hét. A következő gondolat: 6 hét???? És akkor valahogy tudatosult bennem, hogy nincs visszaút. Vége a kényelemnek, az átaludt éjszakáknak, a boldog TV-zéseknek, az édes semmittevésnek. Vége a szépen rendben tartott háznak, ezt mind mind felváltják a kakás pelusok, a lebüfizett pólók, a végigsírt éjszakák, az okos jótanácsok, amiktől az ember a falat vakarja, a trendek, amik 2 naponta változnak és még sorolhatnám.

Isten a tanúm, megrémültem. Dehát nem ezt akartam??? Dehogynem... Nem gondoltam végig vajon, mindez mivel jár? De... de akkor most mi a baj? Talán a felelősség. Mit is fogok én kezdeni azzal a bömbölő kis csomaggal? Persze, mindenki megoldja, de mi van, ha nekem nem megy? Hiszen már arra sem tartom magam alkalmasnak, hogy kihordjam ezt a babát (mi másért félnék attól, hogy baja lesz és várnám ennyire, hogy megszülessen...), akkor hogy tarthatnám magam alkalmasnak arra, hogy neveljem??? De már nem lehet visszacsinálni, nem lehet azt mondani, hogy csak még 2 hónapot hagy kapjak, nem lehet valakinek odaadni ezt a gyereket, mert ez az ÉN gyerekem lesz... rendesen betojtam.

Persze reggelre rendet raktam magamban, a hisztérikus állapot lecsengett és végre megnyugodtam, de azért még mindig ott motoszkál a fejemben: vajon milyen anya leszek majd?

5 megjegyzés:

  1. JÓ Anya leszel!!! Mert ha rossz lennél, nem agyalnál ilyeneken :) Nagy levegő, relax, nyugi, és használd ki az utolsó heteket pocakosan ;) Belani

    VálaszTörlés
  2. Jó Anya leszel nyugi!! Minden amit tenned kell, csak úgy jön ösztönösen. Okos jótanácsokra pedig az a megoldás, hogy mindent meghallgatsz, mosolyogva bólogatsz, és úgy csinálod, ahogy Neked és a babádnak jó.
    Kb. a 30. hétben jártam a nagyobbik fiammal, még dolgoztam. bejött egy ügyfél egy nagyon-nagyon pici babával. Akkor hasított ugyanígy belém, hogy úúúristen ilyen picik? mit fogok én vele kezdeni? Apácskánk nyugtatása a következő volt: hát mit kezdenénk, hazahozzuk, letesszük az ágyába és nézegetjük :D

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm lányok, azóta már összekapartam magam :) apa is azt mondta, hogy biztos lesznek nehézségek, de mások is megoldották :D

    VálaszTörlés
  4. Tegnap rám is rám tört, még sírtam is, de az első hozzászólóval értek egyet: ha már legalább eszünkbe jut, az jó jel! :-) Kitartást, és soook-sok önbizalmat! :-) üdv, Orosz Ildi a szülőszobalátogatásról :-)

    VálaszTörlés