2011. július 31., vasárnap

28+0

Terhesség a 28. hétben

Belépett az utolsó harmadba. Az előző hetekhez képest egy kicsit nehezebb időszak áll Ön előtt, de semmi ok az aggodalomra, ezt is ugyan olyan jól végigcsinálja majd, mint az előző heteket.

Kismama
Az utolsó harmadban ismét kellemetlen tünetek jelentkezhetnek, úgy mint, emésztési panaszok, kisebb görcsök, fáradékonyság, hátfájás. Mostanra már jókora súlyt kell cipelnie, édes teher, de a szervezetét az eddigieknél jobban igénybe veszi. Több pihenésre van szüksége! Légzése nehezebbé válhat, és néha úgy érezheti, mintha szét akarnák feszíteni a bordáit. A kismamatorna segíthet a tünetek enyhítésében és a közérzete is sokkal jobb lesz.

Baba
Ettől a héttől kezdve már életképesnek tartják a magzatot. Ha most megszületne, már képes lenne az önálló életre. Innentől beszélhetünk koraszülésről, egészen a 38. hétig. Már vizsgálható, hogy a pici far- vagy fejfekvéses, de ez még változhat. A baba tovább növekedik mind hosszban, mind súlyban. Szempillái is elérték fejlett állapotukat, s a fiúk heréi teljesen leszálltak. Az ultrahangon látszanak a kicsi arcvonásai. A helyhiány miatt kevesebbet mozog, de a rúgások, forgolódások erősebbek, már a hasán is látható, ha rúg egyet gyermeke.

Vizsgálatok
Érdemes megterveznie a szülést. A heti bábatanácsadás alkalmával segítünk dönteni, milyen módozatot válasszon, és részletesen átbeszéljük, amit a szülésről tudnia kell, hogy mire elérkezik a nagy pillanat magabiztos és felkészült legyen.

Szakember/orvos tanácsa
Érdemes minden információt begyűjtenie és orvosával, bábájával együtt mérlegelni azokat. Amit célszerű már most eldöntenie: hol szeretne szülni, franciaágyon, kádban, szülőágyon?. Nagy kérdés, hogy az apuka bent legyen-e a szülőszobán? Ezeket a a bábatanácsadás alkalmával biztosan át tudják majd beszélni.

Életmód
Fogja kézen a leendő apukát és irány a bevásárlás. Rengeteg holmit kell még beszerezni a baba érkezése előtt. Ne vegyen meg mindent, amit kínálnak, mert akkor végeláthatatlan vásárlás veszi kezdetét. Ami feltétlenül szükséges: babakocsi, babahordozó (célszerű olyat választania, amit az autóba is rögzíteni lehet), baba kád, csecsemőmérleg, pelenkázó, kenguru, gyerekágy, babariasztó. Összegyűjtöttünk pár hasznos tanácsot, ami segítségére lehet a vásárláskor. Érdemes körbe kérdezni az ismerőseit, biztos van olyan eszköz, amit kölcsön tudnak adni, így kevesebbet kell köteni olyan dolgokra, amikre csak rövid ideig lesz szükségük. Babaruhákból ne vegyen túl sokat, mert a pici gyorsan nő az első hónapokban. Inkább kevesebb, de jó minőségű ruhácskát vásároljon. Elég 4-5 rugdalózó és 10 body, 2-3 sapka, 4-5 pár zokni és 2-3 pár harisnya. Fontos, hogy a zoknik gumija ne szorítsa a pici lábát, de ne is csússzon le róla. 2 hálózsáknál többre nem lesz szükség.

Na, eljutottunk eddig :) Samu jó fiú volt, bent maradt, valszeg még marad is egy darabig :) A héten túl estünk pár vizsgálaton, voltam a szülésznél, aki nem kecsegtetett fényes kilátásokkal, elkezdtünk rövidülni. Nem vagyok happy, de kétségbe se esek, láttam már ennél cifrábbakat is, aztán mégis a 40-42. héten született a baba.. :) pihenek és vigyázok magamra. A cukrom sem lett jó, szerencsére csak a terhelt. Diétázni így is kell, de bízom benne, hogy a szurit elkerülhetem. A diéta nem olyan borzalmas, csak meg kell szokni, hogy a zsír nem egyenlő a szénhidráttal, és attól, hogy valamiben sok a zsír (pl. szalonna) még nem tartalmaz szénhidrátot egyáltalán. Egylőre a kalóriákkal harcolok, mert még nem sikerült elérni az álom 2000et sem, de végül is csak 2. napja csinálom, meg ezt majd megbeszélem a dietetikussal, hogy hogy is van, holnap reggel úgyis megyek. Amúgy annyira nem lehetek béna, mert nem vagyok éhes, nem fáj a fejem, nem szédülök, stb., szóval innen merem gyanítani, hogy csak jól csinálgathatom akkor... Mióta diétázom, Samu időjárástól függetlenül nagyon aktív, éjjel is. Szerintem már régebb óta magasabb lehetett a terhelt cukrom, csak a kutyát sem érdekelte. Persze leginkább az én hibám, mert saját kontóra elmehettem volna a 16. hetire, de már mindegy, nincs értelme ezen emésztenem magam. A gyanú sem merült fel bennem, mert az éhgyomrim végig tökéletes volt, most is (4,2). Mindegy, asszem valahogy majd csak túllépek ezen is. Lassan beszereztünk mindent, még a cumi hiányzik, de először meg akarom nézni, a felicitas csomagban adnak-e, meg ha igen, akkor milyet. Nadrágpelus kell még, de még meg akarom várni a DM kedvezményes újságot, hátha lenne rá valami kupon, meg persze ki szeretném törpölni, milyet vegyünk végül, és persze mindenképpen megvárni a 30. heti UH-t, hátha mondanak valami okosat a súlyt illetően (ugyanis magasabb cukortól pikk és pakk nőnek a babák). Mert ha isten ne adja 4 kiló fölötti lesz a törpe, akkor az 1es pelusnak nincs értelme, de ha 2 kiló alatti, akkor meg a 2est nem tudjuk majd ráadni :( nehéz! A kis görcsök is megjelentek, és sajna mindentől függetlenek, van hogy akkor fáj, amikor fekszem, van hogy akkor, amikor állok, kiszámíthatatlan. De jóval többet pihenek, ennél, asszem, nem tudok egyelőre többet tenni. Keményedni is elkezdtem, de teljesen észrevehetetlen, ma reggel is csak úgy tűnt fel, hogy meg akartam simogatni a pocakom és kitapintható volt végig a méhem, de semmit nem éreztem. Azt hiszem, ebben az időszakban már ez is természetes, szóval nem terveztem pánikolni (bár párszor megfordult a fejemben, hogy bemegyek a sürgősségire, de végül maradtam a hátsómon...). Fürdeni már nem merek, sose lehet tudni alapon, csak tusolok, és asszem sajna a strandnak is itt a vége :( erősen fáj a szívem, szeptemberig terveztem járni, de így inkább nem. Lassan elkezdtem beszerezni a saját dolgaimat, hálóing, pizsi (abból még kell majd 1), kell majd még 2 doboz melltartó betét, de egyet már vettem! :), vettem eldobhatós bugyikat, szoptatós melltartót (corában 1200Ft volt darabja, nagyon kényelmes, nekem tetszik :) ), málnalevél teát kaptam Brigitől, a homeós bogyóit felajánlotta Eszter, szóval majd csak a gátolajat kell megrendelni, de az ráér majd a 30. héten :) 2 hét kb. mire megjön. Betét kell majd még, és asszem ennyi (ja meg neogranormon, de azt ajánlgatta anyum, meg steril mull lap, de az meg nem egy nagy tétel). Manócskának is már csak apróságok hiányoznak, azokat úgy döntöttünk, megrendeljük a Brendonból. Ilyenek a járóka, kiskád, légzésfigyelő, calma cumisüveg. Már csak a Krio-t kell lerendezni, meg a házassági anyakönyvit, de azzal is megvárom a szülésfelkészítő végét, hogy tényleg kell-e az a 300 napnál nem régebbi, vagy annyira nem fontos :)

6 megjegyzés:

  1. Szió!
    Nem lesz itt semmi gond, szépen időben fog érkezni Samu baba!

    A nadrágpelus? Mire kell gondoljak? Mosható pelus??? hm...
    Krio??
    Gátolaj? Szülés utánra? Vagy előtte is próbálsz masszázst?
    Nekem az ülőfürdőt a dokim elejétől fogva nem javasolta, igaz ahogy a sex tilalmat feloldotta ezt nem kérdeztem, de kibírható, úgy hogy majd jövőre elfekszem a kádban :)

    VálaszTörlés
  2. 7.1-es terhelt cukor még csak nem is a határ. A felső elfogadható, de már figyelemreméltó a 7.8. A belgyógyom szerint 8.0-tól beszélünk terhességi cukorbetegségről tulajdonképpen.

    Ugyhogy no pánik! Amúgy a diéta senkinek sem rossz, karbantart, nyugodtan csináld, jobban fogod magad érezni :)

    Nekem fura, hogy ezzel dietetikushoz küldtek téged, de kiváncsian várom, hogy ürgepók mit fog neked mondani. Én annó az Istvánban kaptam pár fénymásolt papírt, és csengethettem a "hálámat", tökre semmitérő volt.

    VálaszTörlés
  3. Felicitasban állítólag tutira van cuuuummmiii :) Annó MAM volt benne, nálunk amúgy is az volt a kedvenc márka fiamnál. Pelusból érdemes többféle márkát kipróbálni; ráadásul olyan mennyiséget használ majd el a gyerek - el sem hiszed -, hogy érdemes az olcsóbb, jó minőségű - mint pl. DM-es Babylove-ot - pelenkákat is kipróbálni.

    VálaszTörlés
  4. Niki, én nem nagyon akarok moshatót, liberoban vagy pampersben gondolkozom egyelőre, aztán szerintem mi is ráugrunk a babylove-ra, sokan dicsérik :) olcsóbb... gátolajat szülés előttre akarom, nálunk mindeképpen vágnak első szülésnél, de nem szeretnék szakadni is mellé... :/ az am fura, hogy szex van, fürni nincs :D

    Zsebi, majd megírom, mi volt a dietetikusnál, szerintem mókás lesz :D én mindenesetre jobban érzem magam, rendszeresebb (bár kissé macerásabb is) az életem, és Samu is sokkal aktívabb :) csupa jó :)

    VálaszTörlés
  5. Jaja, vicces, csak a sexről beszéltünk a dokival, ülőfürdő meg ott nem volt fontos, én meg azóta is úgy tisztálkodom, észre vettem ám, hogy kevesebb vizet használok el, mert nem tespedek el úgy a jó kis vízben :P

    Pocifotóval szerintem meg lógsz :)) ;))

    VálaszTörlés
  6. Azzal mindenképpen, de ma vagy holnap megcsináltatom apával a 28. hetit és felteszem az egész sorozatot :)

    VálaszTörlés