2011. augusztus 14., vasárnap

30+0

Terhesség a 30. hétben

A hátralévő 10 hét alatt a baba hetente 200 grammal gyarapszik, amit saját testsúlyváltozásán is tapasztalni fog. A plusz kilók miatt kicsit lelassulhat, fáradékonyabb lehet.

Kismama
A növekvő méh egyre jobban nyomja a húgyhólyagot, ezért gyakrabban kell WC-re járnia. Előfordulhat, hogy vizelet visszatartási gondok jelentkeznek köhögéskor, nevetéskor, vagy ha nagyobb erőt fejt ki.

Baba
Már 1400 grammos, és kb. 37 centis a pici. Érzékszervei tovább fejlődnek. Összegömbölyödve felhúzott, keresztbe tett lábakkal és kezekkel helyezkedik el pocakjában. Már fejjel lefelé fordult, de az is elképzelhető, hogy csak egy vagy két hét múlva teszi ezt meg. A legtöbb baba fejfekvéses és így is jön a világra. Az újszülöttek 4-5 %- a azonban farfekvéses, őket az utolsó hetekben az orvos még megpróbálja befordítani.

Vizsgálatok
Biztosan várja már, hogy újra láthassa gyermekét. Ezen a héten végre megnézheti, mekkorát nőt, hogy helyezkedik el, mennyit változtak arcvonásai. A baba moziról készült felvételt dvd-n haza is viheti, így a család és a barátok is láthatják az apróságot.

Életmód
Az utolsó harmad nem könnyű, leginkább a felszedett kilók nehezítik mindennapjait, de azért ne hagyja el magát! Továbbra sem beteg, csak állapotos, gondoljon nagymamáinkra, akik végig dolgozták a terhesség teljes időszakát. Természetes, hogy kicsit több pihenésre van szüksége, de a mozgást ne hanyagolja el, mert szervezetének és a picinek is szüksége van a fizikai aktivitásra.

Hát, nálunk felszedett kilók nincsenek, inkább lefelé mennek a diéta miatt, ha lehet hinni a mérlegnek már -2 kilónál tartunk, de szerintem itt meg is állunk. Majd most lesz talán tényleg jelentősebb a dolog, ha Samuka nőni kezd. Ezért is akarok most minden rohangászát, ami még van, lerendezni a jövőhéten (ikea, westend, elefáni, Auchan), utána ülni a fenekemen. Nem is kell már mennem sehová majd, csak egy cukor kontrollra hétfőn, pénteken egy védőnő látogatás meg 30-án a szülész és ennyi. Aztán asszem 38. hétig nincs nagyobb megmozdulás, vagyis 34. hétig, akkor újabb kontroll, meg ugye 36. héttől CTG. De az meg már pláne olyan, hogy ott már nem nagyon mozgat, ha beindul a szülés (nem fog, Murphy), mert ugye van egy életre kész kisbabánk. Mondanám, hogy addig meg csak csak kihúzzuk, de jó esélyeink vannak :) Igaz, napi 3x szedem már a magnéziumot, van hogy kell is, van hogy csak azért, hogy ne essek ki a ritmusból, de nem is az a lényeg, hanem az, hogy használ. Calciumot is iszok napi rendszerességgel újra, azóta tudok aludni, mert nincsenek vádli görcseim, meg a talpam sem húz. A fittegést ugye leváltottam pilatesre, hasznos döntés volt, nem fáj a hátam. :) Elkezdtük a gátmasszázst, mert ugye mindenhol azt írták, hogy szülés előtt 6 héttel vagy hamarabb, nekem meg a megcélzott dátum, amíg feltétlenül ki kell bírni, az a 37. hét... Szóval asszem, pont időben vagyunk :) Összeírogattam a homeos bogyókat is, szerintem majd megrendelem, nem hiszem, hogy kimegyek érte, bár nincs messze... a 160as és a 260as busz pont a patika előtt áll meg, szóval a 34. heti kontroll után be is tudnák ugrani, de nem tudom, ér-e ennyit... szerintem nem. Megkérdeztem ez egyik ismerősömet, aki szintúgy a Margitban szült nem olyan régen (2-3 hónapja), hogy mi hogy volt, mit vigyek a kicsinek, ilyesmi, többek között említette, hogy cumisüveget kell bevinni, hogy hogyha nincs tejem, akkor valamiből tudjon tápszert kapni. Ehhez 2es cumi kell, kész, itt le is haltunk. Vettem anno ugyanis egy Avent szettet, amiben van 4 cumisüveg, 2 kicsi és 2 nagy. A két kicsin 1es cumi van, a két nagyon 2es. Ez önmagában csodálatos lenne, csak az Avent 2es cumiján nem a lyuk nagyobb, csak 1-gyel több van (azaz 2 lyuk van 1 helyett), így hát tényleg hihető, hogy csak belefulladna a gyerek... aztán hosszas veszekedések után úgy döntöttünk, hogy hétfőn úgyis megyünk szülésfelkészítőre, rákérdezünk, meg úgyis beviszem hétfőn a tivához a jelentkezési lapomat, megkérdezem a nénit, ő ezzel foglalkozik x éve... Megrendeltem a Brendonból a maradék cuccot, most már tényleg mindenünk meglesz lassan, nekem kell még 1 pizsi, meg 2 doboz melltartó betét, meg Samunak hintőpor + babaolaj, jövőhéten beszerzem a DM-ből, ja meg egy csomag 2es pelus. (1eset nagy nehezen szereztem mini kiszerelésben, Huggies, ha működik, van a DM-ben is, apa könnyedén tud hozni, ha elfogy :) ) Elkezdtem elpakolni, lassan mindennek lesz helye, jövő héten ír egy nap 32 fokot, akkor kimosom a vastag cuccokat, hagy száradjanak, meg lassan átmosom a kiságyat, a bölcsőt, meg ha itt a kiskád, akkor kifertőtlenítek mindent. Úgyis vettem fertőtlenítő folyadékot. Na, most egyelőre ennyi, a Krio-ról majd kicsit később külön bejegyzésbe :)

4 megjegyzés:

  1. Nekem fura, hogy vinned kell cumisüveget, Sote II-n (2008-ban) minden baba mellé tettek a kiskocsiba alapból, sőt, az aulában egy tálcán volt még legalább 25üveg, szabadon magukhoz vehették a kismamák ott tartózkodásuk alatt.

    Ott alap volt, hogy cukrosvizet raktak melléjük a bent töltött idő alatt. Reggel és délután is frisset kaptak. Tudomásom szerint ők nem itatták a babákat, hacsak nem volt feltétlen szükséges, hanem anyukákra bízták. Én éltem is vele. Egy-egy kortyot kapott gyerekem, hogy ne hergelje be magát, mikor éhes volt, aztán került cicire, és tök nyugisan szopizott. A 2. nap végére lett tejem, de az általános a 3. nap, mikor belövell a tej. Sokat számított Nekem, hogy ott volt a vizecske, nem féltem attól, hogy "kiszárad" a gyerek. Ha TE nyugi vagy, a gyereked is nyugi, ha vizecske kell hozzá, akkor adj neki, én a kövnél is ezt fogom csinálni. Viszont: tejserkentőt csak akkor használj, ha már belövellt a tej, ha előtte teszed, akkor nagyesélyes egy csúnya mellgyuszi. Az, hogy nyugodtan szoptattam a gyerekem, mert tudtam, hogy amíg nincs tej, addig is kap folyadékot, szerintem nagyban hozzájárult ahhoz, hogy lett hamar lett tejem, és nyugodtan aludtam.

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Babaolajhoz egy jó tanács. Anno kaptunk ajándékba dm-est, és az még a lejárat előtt megavasodott. Viszont kb két éve, annak, hogy egy barátnőm jött látogatni, és a Jhonson & Jhonsont hozta, ami még a mai napig ugyanolyan finom illatú. Szóval ne vegyél, ja meg a felicitas csomagban van egy kicsi Gabi minta, ami elég az első időkben, és ha kaptok ajándékba akkor felhalmozódik. Vagy ha veszel, akkor jhonson&jhonsont vegyél, és beszéld meg a látogató sereggel (mindenkivel), hogy babaolajat ne hozzanak. Ez csak egy jó tanács, mert mi két nagy flakont dobtunk ki, és J & J van csak meg.
    Most rohanok, majd ha eszembe jut valami, még írok! És kitartás, nem lesz semmi, nagyon nagyon szurkolok, hogy sokáig bent maradjon Samu a babaházban. Tudom milyen szörnyű hamarabb szülni (32. hét 5 naposan szültem!)

    Puszi:
    Kata

    VálaszTörlés
  3. Kata, köszönöm a tanácsot :) nem DM-eset akartam venni, csak ott akartam megvenni, mert oda van kártyánk :) nem adtak mintát, így megyek a Rossmannba, ott van olajból is minta, nem akarok megvenni egy egész üveggel előre, lehet nem is fog kelleni...

    Zsebbi, voltunk szülésfelkészítőn, megokosodtunk :)

    VálaszTörlés
  4. Én arra a felicitas csomagra gondoltam, amit a kórházban adnak. Én nem kaptam kismamaként, habár lehet járt volna csak nem jártam utána, viszont a szülés után két nagy pack-ot kaptam, amiben palus minták, Apának egy borotva (hogy sima arccal puszilja a kicsit) hipp-es előke, mosópor, wanish, babaolaj, mecsek teák, babatea minta, gabi babaolaj, egy aventes (200ml-s) pohár fesővel, és még sok minden volt. Ja meg egy csomó régi újság (úgy régi, hogy 2009 áprilisában szültem, és 2008 július, novemberi újságok voltak. Nekem jól jöttek, mert mikor a szobatársak szoptattak, akkor én ezekkel tereltem el a gondolataimat, hogy nem bőgjek, és ne irigykedjek. Szerintem kapni fogsz te is, mert a felicitasnak ez a következő csomagja. Az első a kismama csomag, a másik a újszülött csomag, utána azt hiszem 4 hónapos kortól 12 hónapos korig van a kiváltás.
    Nagyon édes a kicsi a 4D-s képeken!
    Puszi:
    Kata

    VálaszTörlés