2011. augusztus 7., vasárnap

29+0

Terhesség a 29. hétben

Elkezdődött a harmadik trimeszter. Egyre növekvő hasa néha már útban lehet, de helyes testtartással, tornával, pihenéssel és megfelelő táplálkozással az esetleges panaszok minimalizálhatóak.

Kismama
Hasán jól látható, amikor a pici mozgolódik. Meg tudja különböztetni, a popsiját a könyökétől, a lábrúgásokat a kéz boxolásaitól. Ilyenkor beszéljen babájához, simogassa hasát, hogy megnyugodjon. A kicsi lábai erősebbek, így ezek a rúgások jóval nagyobbak, mint a finom kézmozdulatok.

Baba
A kicsi szabad mozgása a helyhiány miatt egyre inkább csökken, lelassul. Többet alszik, mint amennyit ébren van, a mozgások is inkább csak helyezkedések, de erőteljesebbek, ami néha kellemetlen lehet. Mostanra már eléri a 1,2 kg-ot. Elkezdi szabályozni a testhőmérsékletét, a csontvelő vörös vértesteket termel. A baba napi fél litert pisil.

Vizsgálatok
Erre a hétre nem esnek kötelező vizsgálatok. A baba növekedésével változik az Ön testének statikai állapota is, így leginkább a felső-háti szakaszra és a derékra összpontosul a terhelés, amit minden bizonnyal már Ön is tapasztalt. A speciálisan kismamáknak kialakított masszázs ezért főként ezekre a területekre koncentrál, illetve kiegészül a nyak, a váll és a végtagok masszírozásával is.

Szakember/orvos tanácsa
Beszéljen sokat születendő gyermekéhez. A picik különösen szeretik az apuka mély hangját, ami megnyugtatja őket. Kedves leendő Apuka! Próbáljon egyre több terhet levenni a kismama válláról, és ha teheti, kényeztesse esténként egy talpmasszázzsal. Kezdjen el lélekben Ön is felkészülni a baba érkezésére. Próbálja átszervezni a mindennapjait, hogy a szülést követő hetekben minél több időt tudjon otthon tölteni. Egész biztos szükség lesz az Ön jelenlétére is!

Életmód
Már sokszor hangsúlyoztuk a mozgás fontosságát. Most az úszást szeretnénk figyelmébe ajánlani. Pocakja már meglehetősen nagy terhet jelent háta, és lábai számára. A vízben ezzel szemben könnyűnek érezheti magát, mintha levennék Önről azokat a plusz kilókat.

Hát, bevallom az úszásról nekem is nagyon fáj, hogy le kellett mondanom... hétfőtől viszont napi redszerességgel szeretném visszahozni a pilates nyújtotta élvezeteket, mert sokat fáj a hátam, és ez nem happy. Amikor közölte a doki, hogy megrövidültem, eléggé meg is rettentem, így nem mertem mozogni, de kénytelen leszek, mert tényleg nem bírja a hátam. Hétvégére meg nagy séták vannak betervezve, mert ugye a drága apukával nem igazán egy a bioritmusunk (ő pl. még mindig alszik, ellenben éjfélig fenn van... én 8-kor már alszom, cserébe 6-kor kell kelnem a reggeli miatt...) Ha ez a kéz-láz izé igaz, akkor kicsi Samu javarészt fejjel lefelé tölti az idejét. Van olyan még, hogy visszafordul harántba, akkor megy ám a bunyó, de ez egyre ritkább... 
Nekem a sok rost miatt megháromszorozódott az anyagcserém gyorsasága, ennek örömére a kilók is elkezdtek leolvadni, de sajna egyelőre kötve van kezem lábam, nem tudok mit tenni... Éjjel már nem jó sehogy aludni, és megfordulni is egyre nehezebb, de vigasztal, hogy már csak kb. 11 hét, ha kicsit hamarabb születünk, akkor 6 (35. hétig ha a fene kefét eszik is bent akarom tartani a gyereket, nem érdekel, milyen áron!!! de a legjobb persze az lenne, ha 38. hétig kihúznánk.) 
Hiányzik továbbá az ülőfürdő is, olyan jó lenne néha ellazulni egy kád meleg vízben, de már nem merek, még az általan hülyére sterilizált kádban sem... 
Hát, nagyjából ennyi van most velünk, így a 29. héten... :)

5 megjegyzés:

  1. SZia!

    A dokid letiltott az ülőfürdőről? Mert találtam egy ilyet: http://videoklinika.hu/video/dr._csermely_nem_karos_az_ulofurdo_
    Sok helyen olvastam, hogy a testhőnél nem melegebb vízben 10-15 percet lehet lazítani!

    Üdv: KAta

    VálaszTörlés
  2. Szia Zsani!

    Mi az oka, hogy tartasz, hogy előbb jönne a baba?
    Ahogy magad is írtad, túl is hordhatsz simán:)

    VálaszTörlés
  3. csak maradjon a bébi még, ne sugalld neki, hogy jöjjön előbb!!!
    látod, én is mondogattam az enyémnek, hogy nem kell ám túl nagyra nőni, aztán milyen ideges voltam 10 napig, mikor beijesztettek, hogy nem hízott eleget.... :S
    szóval csak okosan a gondolatokkal is, a kimondott szavakkal meg pláne! jó helye van a kis tökösnek a pocakodban, maradjon ott a kiírt időig :)

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    En se birom mar most az alvast,pedig 10 hettel mogoted jarok...iden mar nem is fogok/fogunk jol aludni? Borzasztoan hangzik. En elozzo babanal a szoptatas elso hetiben se tudtam kedvenc poziciomban(hason fekve) fekudni :(
    Ha a kadban valo relaxrol nem is beszelve...mennyire hianyzik.

    Tetik a blogod,ma bukkantam am ra!
    Legyen szep estetek!

    VálaszTörlés
  5. Kata, nem a doki tiltott el, én nem merek fürdeni, nehogy valami fertőzést bevigyek... relaxálok másképp :) amúgy fürödtem végig, csak amikor a rövidülésről volt szó, akkor lemondtam inkább róla :)

    Niki, vannak nehezebb meg könnyebb napok.. a nehezebb napokon az ember gyereke hajlamos bepánikolni... :S

    Brigi, én csak azt sugallom, hogy minden rendben, hogy egészségesek vagyunk és hogy okt. 16-án várom idekint Samut nagy szeretettel :) előtte is nagy szeretettel várom, de azért a 16-át várjuk ki... (az pont 39+0)

    Na igen, alvás... én megelégednék vele, ha hanyatt fekve alhatnék, de ugye már nem megy... :) aztán meg szerintem mindegy lesz, csak alhassak fél órát :D

    VálaszTörlés