2011. december 11., vasárnap

5.-6. hét

Idő hiányában kénytelen vagyok ezt a két hetet egybe venni, ugyanis nem volt annyi időm, hogy leüljek ide, csak reggel bekapcsoltam a gépet, majd este kikapcsoltam...

Sok minden történt velünk két hét alatt, húúúúúúúúú, hol is kezdjem? Voltunk ugye koponya meg hasi UH-n, minden rendben hála égnek. Kis protekcióval nekünk ingyen volt, de amikor megláttam az árakat, lementem hídba és majdnem úgy maradtam... kész rablás egy 2 perces vizsgálatért!!!!

Aztán többek javaslatára vettünk Sensitive tápszert, na az fain volt. Első körben a gyerek elkezdett hányni. Nem értettem, mert bár eszik, mint a vett malac, de eddig is azt csinálta, na mindegy, betudtam a dolgot annak, hogy biztosan sűrűbb ez  tápszer, vagy valami. Aztán ugye megvettem kedden a dobozt, szerdán kibontottuk, csütörtökön nem volt kaka, pénteken meg valami fertelmesen büdös, nyálkás, feketés zöld trutyit találtam a bugyiban, ami a legkevésbé sem tett boldoggá. Egyből telefon tápszeres barátnőnek, hogy akkor ilyenkor mi van... Ááááá, csak bezabált a fiatalúr, ne aggódjak. A szombati napot újfent végighánytuk, majd vasárnap megint zöldes trutyi fogadott a pelenkában. Akkor már az is aggasztott, hogy 2 naponta van kaksi, mivel Samu is borzalmasan kínlódott, így hát bevetettük a kamilla teát és bíztam benne, hogy mivel már nem eszik olyan sokat a gyerek, hétfőre talán szebb lesz a pelus tartalma. Közben előrelátóan írattam fel Start tápit, nem akartam sensitive-et (én arra is gyanakodtam...). A védőnő keddre ígérkezett. Amikor hétfő délután is a zöld, büdös nyálka fogadott, kezdtem kétségbeesni. Ehhez társult, hogy a fiamnak nem volt étvágya. Az a gyerek, aki előtte 8-900-akat evett egy nap, most 4-500akon vegetált és azt is úgy kellett belerimánkodni. Kedden kijött a védőnő, elmondtam neki, hogy mi van, azt mondta, ne ijedjek meg, simán lehet a tápszertől. Szerdán felbontottuk a Start tápit. Csütörtökön csodálatos sárga kaka fogadott. Tényleg a Sensitive volt a ludas... Most vettünk Hipp Combiotikot, mert a Beba Ha nagyon tekeri Samu hasát, és barátnő mondta, hogy ugyanígy jártak a hypoallergén tápival, nekik a Bio jelentette a megoldást, hát kipróbáljuk... nem bánnám, ha beválna, mert Samu már 150eket eszik (bár csak napi 5x), így egy doboz tápszer jó eséllyel másfél-2 hét, és a Start Pro nem a legolcsóbb, még receptre sem...

A tejem valami számomra is érthetetlen módon elkezdett megint szaporodni, most már napi 2,5-3 deciket tudok adni a gyereknek az eddigi szánalmas 50-80 milik helyett. Persze nem sok, de ha így folytatódik a tendencia, talán lehet még tovább szaporodna. A dokim a lelkemre madzagolta, hogy 3. hónapig mindenképpen kapjon anyatejet a gyerek, ne hagyjam elapadni, ha 50 ml, akkor annyi, így hát fejek rendületlenül. Viszont a szoptatást abbahagytam, ami miatt még mindig szörnyen kínlódunk, erre is ki kell majd valamit találni. Nem hittem volna, hogy a gyereknek a szoptatás nyújtotta kötelék jobban fog hiányozni, mint nekem (bár sokszor én is majdnem elcsábulok, és mellre teszem, de aztán nem... mióta nem szoptatok szaporodik a tejem, nem lenne jó megint elapasztani...).

Meg volt a 6 hetes kontroll, velem minden rendben, zöld utat kaptam minden irányba, azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, már csak a kád forró fürdő hiányzik az életemből (minden máson már túl vagyok...). Ami nekem borzalmas csalódás volt, hogy hiába intim tornáztam, a vizsgálatot sem nagyon éreztem, nem hogy mást :( Bár a férjem szerint nincs baj velem "ott", de én ezt nagyon nem így érzem... Mindegy, erősítgetem magam odalenn, aztán reménykedek, hogy egyszer újra, legalább majdnem a régi lesz odalenn minden. A varratom helyére azt mondta a doki, hogy szinte nem is látszik, hát az lehet, de hogy ott van, azt éreztem azért, de mindegy, ahogy telik az idő, biztos vagyok benne, hogy napról napra jobb lesz. Amúgy megjegyzem mellékesen, hogy az orvosom nagyon jó munkát végzett, tapintásra is gyönyörű a sebem :) De ez nem nagyon javítja a tényt, hogy ott van...

Megtaláltuk az ideális karácsonyi ajándékot Samunak, egy aranyos kis hintát, akciós volt a Brendonban. Már meg is vettük. Tudom, hogy pihenőszéket akartunk, de azt idő közben kaptunk, így sztornó lett a történet. Aztán ha már Brendon, vettünk fület a cumisüvegekre, Samu, ha olyanja van, szívesen fogja. Segít anyának :D Lassan be kell ruházni néhány nagyobb cumisüvegbe, mert a 120ml-seket már régen kinőttük. Kamilla teának jó (igen, igen, tudom, a kiscicák sem isznak szopi után kamilla teát, de őket asszem a szél sem bántja :D )

Kisfiam egyébként felfedezte a színeket, én meg Brigi barátosném révén az Anya, taníts engem! c. nagyszerű szakirodamat. Azóta szinte minden nap játszunk Samuval egy órát, tornáztatom fürdés után, masszírozom stb. Végre aktív résztvevőjének érzem magam a gyerekem fejlődésének :) Emellett egyre érdekesebb minden, ami csörög és zörög, akartam is venni neki ebből az apropóból egy csuklócsörgöt, de eléggé drága, így nem tettem.

Most nagyon szépen berendeztem neki a "járókáját", kapott színes plédet, kivittem az összes színes, szeretem játékot, és napközben ott van kinn. Tanuljuk, hogyan kell egyedül játszani, ugyanis azt vettem észre, hogy nem nagyon van el egymagában, ami, saját példámon okulva (anno én sem tudtam egyedül játszani), nem túl hasznos. Eleinte még üvöltött, ha magára hagytam, akkor hagytam kicsit sírni (max. 5 perc), majd odamentem, megvigasztaltam, de nem vettem fel. Így ma már akár 1-2 órát is eljátszik egyedül, mukkja sincs, vagy magyaráz valamelyik játékának. Csak akkor szokott sírni, ha álmos, olyankor lepakolászom a játékokat, betöltjük a cumikát és már alszik is. (Ja meg persze akkor is, ha éhes, de az más történet.) Kiköltöztettük a bölcsőjét a nappaliba, köszönöm a jó tanácsot, ha én nem is tudok aludni (3/4 éjjel hallgatom, hogy a gyerek kínlódik), Samu 9-10 órákat szunnyad 2 részlétben. Neki sokat segített, hogy nem ugrok azonnal, amint nyüsszen, és így nem zökkentem ki az alvásából. Ráadásul a bölcsőt teljesen kipakoltam játék téren, csak egy nyuszi és egy boci maradt, így hát semmi nincs, ami éjjel elterelné a figyelmét az alvásról. Pluszban még levendulás illóolajjal fürdetjük, aminek hála már nem fél annyira a vízben (elég jól megnyugtatja és ellazítja).

Kinőttük az összes 56os rucikát, így már csak 62eseket hordunk, hát hiába, pont tegnap csodálkoztam rá, mekkora már az én "kisfiam" :D Auchanban vettem a minap egy köteg body-t nevetséges áron (ugyanis idebenn hosszú ujjú body és harisnya a trendi :D ), meg 4000Ft-ért egy 68as overált, így megvan asszem a 8. overálunk :D de mind 62es, azt meg december végére szerintem kinőjük. Aggódtam, hogy az anyukám félét rá sem tudom majd adni, de kár volt, mert az Esztertől kölcsönbe kapottnak nincs lábfeje és az már hideg, az anyósoméktól kapott macikásba nem megy bele a sapi bojtja, így maradt 2 overál, de ugye mosni is kell néha őket :D Ja, és szerintem már elértük az 5 kilót, vagy ha nem, még a jövőhét elején el fogjuk :)

Ja még ami fontos. Megjelent Samu szemöldökén és a fülén a koszmó, hogy mitől, azt el sem tudom képzelni. Patikai olajjal kenem, hol múlik, hogy visszajön... A buksit is kenem, de az nem koszmós, inkább csak hámlik, mióta kenegetem, gyönyörűen rendbejött. Csak azt tudnám, miért ragad a gyerek arca, mióta bekentem először olajjal??? Lemostam, letöröltem neogranormon kendővel, letöröltem frotír fürdőkesztyűvel, de semmi... :(

Még pár kép és egy videó, így a bejegyzés végére :D





4 megjegyzés:

  1. Jaj de vártam már ezt a bejegyzést :) Csodálatosan nő és fejlődik a kisfiad :) Örülök, hogy minden rendben mindkettőtökkel, ami meg döcögős, megoldjátok szépen, lassan :)

    Puszi!

    VálaszTörlés
  2. Jajj de kis formás ez a baba! :) Nagyon helyes, édes a kisfiad, és a pici kis hangja, már most olyan kis pasis! :)

    VálaszTörlés
  3. De helyes! Nagyon klasszul gagyarászik a vidijón :) Barátosnémék is most kezdték a Bebát hasfájásra, kíváncsi vagyok, hogy nektek és neki hogy válik be. Nálunk is van pocakcsikarás, mi még mindig a Milumil Ha Start Optimát esszük, kakával nincs gond, csak ugye a fájás... Most Infacolozunk.
    Gát-érzékenységed jobb lesz idővel, úgyhogy nem elkeseredni!
    Nálunk is volt koszmó fül mögött és szemöldökön, hamar megváltunk tőle. Szerintem a Neogranormonos kendőtől ragad. Olajjal bekened, aztán vársz 10 percet, majd szárazzal áttörlöd sokszor, hogy lejöjjön (ha lehet az egész, ha nem, akkor este ismételd), majd vizes pamaccsal áttörlöd, hogy megnyugodjon a bőre és ennyi - nálunk ennyi volt. Pussz

    VálaszTörlés
  4. Nagyon édes Samu baba! Édes a videón, ahogy nézeget és próbálgatja a kis hangját!
    Koszmó nekünk is volt egy pici a fején. Én a Babé sampont vettem meg. Nagyon drága, de nekünk helyrehozta a koszmót! Egy pár hétig naponta megmostam Vele, utána csak kétnaponta, most pedig csak hetente mosom Vele, amúgy már más sampont használunk. Ketten vettünk egy üveggel a barátnőmmel és még mindig van belőle, mert picike kell!
    Tápszer: mi is a BEBA HA Startot vettük meg először. Megettünk belőle 2 dobozzal, majd mondta egy csecsemőorvos ismerősünk, hogy ha nem allergiás az anyatejre, akkor inkább ne a HA tápszert adjuk Neki, mert ettől alakulhat ki később allergiája. Azóta a Milumil 1 Optimát esszük. Semmi gond nincs vele, pocak sem fájt Neki! Nemsokára 2-esre váltunk!

    Puszi: Mindike!

    VálaszTörlés