2012. augusztus 14., kedd

Mindenféle

Megint külön bejegyzést akartam írni, de annyi minden történt, hogy még csak azt sem tudom mondani, hogy nézzük szép sorjában... :D

Az első, és talán legfontosabb dolog, hogy Samu 4 fogú lett :))) Kijött a felső kettő is, egyszerre :))) Feeling happiness inside :))) Most már a kiflit is sokkal ügyesebben eszi :)

A darabos kaját is hajlandó már megenni, de én egyelőre mégis felfüggesztem, mert az egész úgy jön vissza lenn, ahogy fenn bement, kár a gyerekbe. Szóval próbálkozok, próbálkozok, aztán egyszer csak jó lesz :) A nemevésre nagyon jó megoldás volt az Alete 8+-os bébiételei, nagyon finoman vannak fűszerezve, és a 12 hósaknak való is olyan dolgokat tartalmaz, amiket Samu már evett (otthon már 5 hónapos kortól kaphatóak azok a dolgok, pl. hal). Meg ugye a gyümölcstúró, petite danone, monte, ezek is csúsznak. Meglepett, hogy a monte 50%-a tehéntej (:S), de akkor már egy táblányit betolt a gyerek, és semmi baja nem lett tőle. Én azt hittem, hogy csak sima puding. Bár nem ez volt már az első meglepetés, ami a gyerekem etetése óta ért.

Lassan elfogy a kettes tápszer, és a maradék hármassal párhuzamban elkezdem bevezetni a tejet. Egyre többen hangoztatják, hogy mégsem olyan jó az az 1 éves kor, itt meg 9 hós kor után amúgy is abbahagyják javarészt a tápszert. De ami leginkább meggyőzött, hogy a tejtől (főzibe is kevergettem neki néha egy keveset, amíg még én főztem) semmi baja nem lett, a tápszertől megy a hasa állandóan... gyanítom, nem véletlenül. Szóval így döntöttem, elég volt a tápszerből.

Aztán... legújabb mutatvány, hogy végigmegy a fiatal úr minden mellett, kapaszkodva sétál az ágy szélénél, a játszón a kőfalnál :) Nagyon tetszik neki. Érdeklődést az önálló állással vagy járással kapcsolatban viszont nem nagyon mutat...

Voltunk füriben is, Samunak nagyon tetszik, imádja a vizet :)))) Nem mondom, hogy úgy kell kirobbantani, mert szegénykém még nagyon hamar áthűl, és akkor nyilván szívesen veszi, ha kivesszük, de amúgy nagyon tetszik neki :) Remélem, hogy otthon is jó időt fogunk ki, jó lenne elmenni strandra ott is :)

Voltunk szombaton vadasparkba, nagyon meglepődtem, hogy a fiam érdeklődve nézte az állatokat. Sőt! Merem állítani, hogy tetszett is neki. Bár a muflon babákkal nem barátkozott, bármennyire is szerettem volna. :)

Emellett mondja, hogy mama, papa, nekem és az apjának, nene (mindig mondom neki, ha valami rosszat csinál, hogy ne-ne. Ő is szól magának, hogy nene, de azért csinálja :D ), innen szoktam tudni, hogy valami rosszat csinál, ajajajajaajajjjjj, ha baja van (bármilyen vén boszorkányt lepipál!! :D), csettinget a nyelvével, ha éhes, köhög, ha szomjas :) ja, és ha valamit meg akar fogni, akkor szól, hogy "ejjte" (mindig, ha megsimogattam valamit, akkor mondtam, hogy hejj te, gondolom, innen jött :) ) Emellett megy a nem, te, de, baba, igen, de ezeket még nem vettem észre, hogy tudatosan használná :)

És nagy fogorvos a fiatalúr, állandóan a szánkban turkál :D

Ja, és nem utolsó sorban, fogytam 6 kilót, és 4 ruhaméretet :)))

10 megjegyzés:

  1. Jaj hát nagyon ügyes a fiatalúr! :) Hamar nőnek az tuti :)

    Te meg nagyon ügyes vagy, h 6 kilót fogytál! 4 ruhaméret? Én 10 kilót fogytam, de csak 1 ruhamérettel kell kisebb, úgyhogy ezt nem igazán értem :S Megkérdezhetem h mennyiről indultál és mennyi idő alatt sikerült leadnod? Valamint, h mit csináltál másként?

    VálaszTörlés
  2. Nagyon sokat változott a "Fiatal úr"!:)
    Te meg ügyi vagy!
    Puszi

    VálaszTörlés
  3. De jó, hogy végre másnál is olvasom a tej bevezetését ... már nagyon szar embernek éreztem magam, hogy Dorka hónapok óta issza a tejet.
    Köszönöm!!!!

    VálaszTörlés
  4. Hát nem semmi, többet beszél, mint az én Marcim... :) A fogyáshoz pedig nagy-nagy gratula!!!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon ügyes! :) Olyan jó látni, ahogy fejlődnek!
    Tej... ez egy érdekes ügy, engem egy fórumon kicsit kiakasztottak, mert olyanokat írt egy picsa, már bocsánat, hogy tönkre teszem vele a máját és a veséjét, mert túl sok vitamin van benne. Meg tele van hormonnal. Mondom mi van, nóóórmális vagyol -e?! Kicsit szét van mosva az agya, szerintem a tápszergyártóknak is érdekük azt hangoztatni, hogy 3 éves korukig poros cuccot igyanak a lurkók. Bár Hanna allergiás volt(még lehet, hogy mindig az, de remélem nem), mégsem tekintek úgy a tejre, mint valami méregre. Hiába kapott hipoallergén tápot az elején, mégis az lett, szerintem sokkal inkább hajlam kérdése, és ki tudja, lehet pár év múlva inkább a korábbi bevezetést fogják ajánlani, mint a gluténnel is megtörtént ez ugyebár. A tejterheléskor a prof. asszony azt mondta, hogy táppal vagy tejjel folytassam otthon tovább, én a tejet választottam.
    Gratula a fogyáshoz!

    VálaszTörlés
  6. Nesreca, nem tudom, hogy csináltam... :SSSS futni járok, eddig heti 3x mentem, hétfőn elkezdem egy pulzustartományos edzéstervet. Lehet, hogy az? Nem tudom. De a 6 kiló csak attól leszaladt, hogy elhagytam a cukrot meg a fehérlisztet. A maradék 10 egyelőre stagnál. 44es méretről indultam, hétfőn vennem kellett egy 40es nadrágot, mert már a 42es sem állt sehogy rajtam. De gondolom, 40 alatt ruhaméretet is nehezebb lesz váltani, vagy nem tudom... :SSS

    VálaszTörlés
  7. Pannii, a fiamat már most sem lehet lelőni, mi lesz később? :D Most azt játsza, hogy "bababaBAAAAAAA!" és röhög :D és egész nap ez megy :D anyja fajta ;)

    VálaszTörlés
  8. Jak, a tápszergyártóknak nagyon jó biznisz, hogy itassunk a gyerekkel 12. hós koráig HAs tápszert, aztán meg gyerekitalt (mert a HA tápszer után eddig még nem nagyon láttam olyan gyereket, aki bírta volna a tejet), ki van ez találva. Meg hát igen, a génkezelt, hormonozott tejről én is hallottam, meg hogy csak tönkreteszem a gyereket, minek az ilyen sz*rnak gyerek, aki nem tud felelősen gondolkozni stb. De tudod mit? Szerintem nem az a felelős gondolkozás, hogy az ember felteszi a szemellenzőt, ezt írja a könyv, ez lesz, ha a gyerek beledöglik is (Samu már valószínűleg a Heim Pál intenzívjén lenne, ha még mindig HA-t itatok vele), hanem hogy racionálisan mérlegelek. Rosszul van a HA-tól? Keresek mást. Megy a hasa a tápszertől? Kipróbálom a tejet. A tejtől jól van? Akkor miért nyomjam a tápszert??? Na, ennyi erről a véleményem :D

    VálaszTörlés
  9. Édes kis pöttyöm, ahogy írtam is, itt svábiában már nem divat 12 hós korig tápszert adni. De már otthon is olvastam pár helyen, hogy a 10 hós kor jobb, mint a 12. Lassan ebből is 8 lesz, aztán 6, végül 4, mint régen :)

    És köszönöm mindenkinek a kedves hozzászólásokat :))

    VálaszTörlés
  10. Én nem értek egyet a tej adásával! Szerintem nyugodtan egyen a gyerek tápszert egy éves koráig, tele van az életkorának megfelelő tápanyagokkal, vitaminokkal. Hacsak nem fosik tőle, szerintem nincs azzal baja, ha meg igen, akkor másik tápszert kell próbálni (örülj neki, hogy megeszi). Európában jó minőségi tápot gyártanak. Természetesen 6-8 hós kortól az ember már bevezet egyéb ételeket (főzelék, gyümölcs, keksz, kenyér stb.), ezért már nem csak tápszert eszik a baba. A tejben semmi olyan plusz nincs a tápszerrel szemben, ami megérné a rizikót! Ha bajt okoz, azt már nem lehet meg nem történtté tenni.
    A gyerekorvosunk 2éves kortól, a védőnői szolgálat 3éves kortól "engedélyezi". Én 13 hós koruktól adtam a gyerekeknek tejbegríz formájában, valamint pl. krumplipürébe. Ahogyan 9hós kortól a tojásból is csak a sárgáját kaphatja még a gyerek, úgy szerintem ezzel sem kell kapkodni, nem marad le semmiről, ha később iszik tejet. Ráadásul még nincs abban az életkorban, hogy látná mások tejet isznak és kiverné a palávert, hogy "énisénisénis".

    VálaszTörlés