2012. június 3., vasárnap

Fogzunk, mászunk, nem unatkozunk

A kisfiam mászni kezdett. Történt ugyanis, hogy nincs itthon tapi szőnyeg, így kényszerűségből egy takarót tettem alá. Persze, de kúszó gyerek mit csinál? Maga alá gyűri. Hát az én okos fiam fogta magát,és átmászott az akadályon, amit az élet gördített elé. Persze a popót még sokszor luxus felemelni,gondolom, nehéz,de azért küzd :) Már csak ülnie kellene, azt nem akar. Tegnap azt hittem, apukája elnyűtt matek könyve mellett (nagy kedvenc az a könyv) fel is áll, de egyelőre (szerencsére) az sem mozgatja a fantáziáját. A minap, amikor le akartam tenni, ugy sikerült, h állt egy kicsit, az vicces volt, tetszett neki nagyon, de ennyiben ki is merült a dolog.

A másik világszenzáció az első fogacska, 2 napja kibújt :) Azóta fáj, ha harap, nem is nagyon etetem magam vele. Apropó evés, elkezdtem a fagyasztott pépeket adni neki a hűtőből, amiket még a télen raktam el és eszi. Szóval gyümölcsből egyelőre befejeztük az üvegezést, hála égnek :)

Amit még meg akartam örökíteni az utókornak, hogy Samu egyedül fürdik :) Nem, ezt nem úgy kell elképzelni, h fogja magát, beáll a tus alá és fürdik, de nem kell fogni a fejét, hason eljátszik egyedül. Kapott is a nagyiéktól gumikacsát, imádja :)

Nekiállt labdázni, tényleg jó a mozgásának, mászik utána (és órákra leköti).

3 megjegyzés:

  1. Nagyon ügyes! Az első foghoz gratula! A gumikacsa nálunk is nagy kedvenc. :D

    VálaszTörlés
  2. De rohan az idő :(
    Egy kettőre nagy fiú lesz a drága.

    VálaszTörlés