2012. június 17., vasárnap

Fogas kérdés

A fiam mindjárt betölti a 8. hónapját és egy csomó minden lemaradt.

Történetesen 2 fogú lett a fiatal ember. Az első simán kijött, csak annyit vettem észre, hogy reggel valami élesbe ütközik az ujjam, de a második...

Egész éjjel nem aludtunk a nagy művelet előtt. Persze másnap semmi nem volt a szájában icikének, persze egyből levontam a következtetést, hogy egész héten fogzani fogunk. Persze következő héten vizsgáim voltak, persze aludni nem nagyon tudtunk. De még a vizsgák hagyján, mert annyira nem érdekes a dolog, sokkal bosszantóbb volt, hogy sehogy nem tudtam segíteni rajta. Végül a chamomilla mintha megoldotta volna a problémát.

Másnap keservesen sírt, mikor hazaért a sétából, a nagyija mondta, hogy bekakilt. Amit a pelusba találtam viszont rosszabb volt, mint bármelyik rémálmom. Samu feneke ugyanis végestelen végig tele volt apró hólyagocskákkal, amik olyan vörösre festették a fenekét, hogy egy pávián is megirigyelhette volna. Lemostam a popót, újracsomagoltam, de minden kakinál potyogtak a könnyei, gondolom csípte. Délutánra a hólyagok kipukkantak, fehér szélű krétereket hagyva maguk után. Szinte éreztem, mennyire fáj Samunak. Hideg vízzel mostam neki, hogy hűljön és neogranormon pakolást tettem rá minden pelenkacsere után. Eredmény, hogy estére felszívódott a kráterek nagy része, piros pöttyöcskét hagyva maga után. Meg is nyugodtam, hogy helyre jön ez mindjárt, Samu kedve is jobb lett, talán a foga se fájt már annyira.

Másnap reggel, amikor kinyitottam a pelust, elborzasztott a látván, pici fiam feneke csúnyább volt, mint valaha. Szerencsére a kb. negyedóra zsellőztetés elmulasztotta a pírt, a vékony rétek neogranormon meg hatékonyan gyógyította a sebeket. A nagy meglepetés pedig a ujjamban megakadó második fogacska volt :)


Remélem azért, hogy a többivel nem szenvedünk majd ennyit...

4 megjegyzés:

  1. Jobbulást! Popsira nem tud valaki itthon íratni perubalzsamos krémet a dokival? Vagy ha valaki menne hozzátok itthonról tudnék esetleg küldeni, hátha jobb lenne... Marcinak szinte semmi nem használt ezen kívül ez viszont valami csoda... Fogacskák: bármennyire nem vagyok gyógyszerpárti én bizony adtam 1-1 adag Nurofent.

    VálaszTörlés
  2. Kata: Bàlintnál is volt ilyen. Egy kismama ajànlotta ezt a krémet, a dokim és a védő nénim se ismerte. Nagyon gyorsan helyrehozta. Azót is ha picit kijön ezt kenem rà, még a tubus 3/4 megvan, kb 500ft
    Naturland: Unguentum boraxatum FoNo VII (nátrium-tetraborát -50g)

    VálaszTörlés