2012. március 1., csütörtök

Pikler Emmi szerint a világ...

Anyum tanácsára megvettem. Anyák könyve, '85-ös kiadás. Nem bántam meg.

Kicsit elavult néhány nézete, bár a nagy többség még mindig helytáll. Nagyon jókat ír a mozgásfejlődésről, rajzokkal illusztrálva, miből mi hogyan alakul ki, és hát az is nyilvánvalóvá vált, miért van ennyi "lemaradott" baba: igen káros a hordozd-mindig-magadra-kötve elv, mert a baba nem tud szabadon kapálózni, így erősödni, ügyesedni sem. Persze, hogy nem tud félévesen megfordulni, nincs hozzá izma (itt a speciális, tényleg segítségre szoruló babákról persze nincs szó, de nekem meggyőződésem, hogy nem lennének olyan nagy számban ők sem, ha a szülők egy kicsit hagynák ténykedni a gyerkőcöt).

Nagyon jól leírja az elválasztást is, hogy kell átcsoportosítani, hogyan kell elválasztani, mikortól, az ételeket hogyan adjuk, leírja, mit hogyan kell elkészíteni, megfőzni, áttörni.. Hogyan itassuk a kicsit pohárból, hogyan etessük kanállal (pl. elveti, hogy pihenőszékbe kötve tanuljon enni, mert úgy nem aktív résztvevője a dolognak, és tényleg, mióta Samu ölben eszik, azóta jobban élvezi a kanalazást, szívesebben fogadja az ételt, van olyan is, hogy 4 hós létére kiveszi a kanalat a kezemből és ő maga tolja a szájába, míg pihenőszékben ez fel sem merült. Reményeim szerint mire felül és etetőszékbe tudom ültetni, már egyedül eszik majd.)

Sok szó esik a szoptatásról, a babák súlyfejlődéséről, egészségről, betegségről, higiéniáról. Leírja, hogy a babák dolgait fél éves korig ki kell főzni, mindent,  mert még nem képes a szervezetük a kórokozóknak ellenállni, hogy az a normális, ha a baba 500-800g-ot hízik egy hónapban, de persze lehetnek eltérések, hogy az anyatejes babáknál nem baj, ha nem kezdenek azonnal hízni, van olyan is, hogy 25 nap is kell, hogy visszaszedjék a születési súlyukat, nem kell kétségbe esni. Hogyan szoptassunk, hogyan tegyük a rosszul szopó babát jól szopóvá.

Sokat ír a levegőztetésről, hasznos tanácsokkal ellátva, az öltöztetésről, a mentál higiénéről. Hogyan óvjuk a babát a káros ingerektől, hogy nem szabad hagyni, hogy idegenek a rikácsolásukkal megijesszék, hogy meg kell vigasztalni ha sír, de nem szabad felkapatni, azaz amikor megnyugszik le kell tenni (ezt sok helyen olvastam). Hogy nem szabad úgy az ágyba szoktatni, hogy hagyjuk sírni, sőt egyáltalán nem szabad sírni hagyni, hanem meg kell keresni a sírása okát és meg kell szüntetni (nem azzal, hogy mellett dugunk a szájába vagy hogy fogjuk a hátsóját)

Egész két-három éves korig lát el hasznos jó tanácsokkal arra vonatkozóan, hogyan neveljünk önálló, ügyes gyereket, aki 1 évesen már nincs minden tekintetben ránk szorulva. Az általa bemutatott gyerekek 1,5 évesen már önállóan fürdenek, önállóan esznek isznak, ügyesen, egyedül játszanak.

És mindez csupán 300Ft-ért lett az enyém :)

7 megjegyzés:

  1. Nem mindennel értek egyet. Mi Nanót nagyon sokat hagytuk/hagyjuk a kiságyában, most már járókában és egyedül el is játszik nagyon sokáig, mégis lusta. 6 hós előtt pár nappal fordult csak át hasról hátra, rá egy hétre pedig vissza. Tehát nem azért mert folyton hordozóban lett volna.

    Én is ellene vagyok, a "had sírja ki magát, majd utána elalszik" dolognak.
    A másik, h már simán meg lehet különböztetni a sírásait a babának és amikor tudom, h csak megunta a helyét máshova teszem le játszani. Előfordul h hagyom nyűglődni amíg elmosogatok stb... de amikor hallom h nagy a baj akkor megyek érte és nem hagyom sírni.

    VálaszTörlés
  2. Én sem értek egyet, főleg a hordozásról leírtakkal.
    Az összes hordozásról szóló szakirodalom és, ha az nem, a saját 7 hónapos lányom is a bizonyíték rá (akit 5 napos kora óta hordozok), aki körülbelül másfél hónapja mászik és feláll, felül, hogy egyáltalán nincs negatív hatása a mozgásfejlődésre, sőt! Tehát az, hogy korlátoznám a mozgásfejlődésében a hordozás által, csak annyira lehet igaz, ha te a babakocsiban sem kötöd be Samut. Szakszerűen felkötött, jó hordozóeszközben (kendőben/mt-ben/ssc-ben), biztosítva van neki ugyanúgy a lábak/karok szabad mozgása, továbbá fejlődik az egyensúlyérzete, a babakocsival ellentétben nem lábakat lát, hanem embereket, részt vesz a beszélgetésben ezáltal, ha megijed valamitől, hozzám tud bújni és nem a babakocsi kiesés gátlójához pl.,ezerszer könnyebb vele közlekedni, elgyen szó BKV-ról vagy autózásnál is, ha csak ki kell ugrani valamiért, stb...És mivel hordozóeszköz, ezért erre is használom, helyváltoztatásra, nem egész nap benne tárolom a hátamon, a nap jelentős részében ő is szabadon garázdálkodhat az egész lakásban :)

    VálaszTörlés
  3. Lányok, lányok, lányok!!!!! Ejjjjjj, de csúnyán félreértettetek!!! Nekem is van kengurum, én is jobban szeretek azzal közlekedni, mint a babakocsival, mert az nem BKV kompatibilis. Én arról beszéltem, ami mostanában divat, hogy kösd magadra nanduban a gyereket reggel 7kor, az azért jó, mert le sem kell kötnöd a szoptatáshoz, és este 8ig, fürdetésig le se vedd. Egyre több babamagazin egyre több cikke foglalkozik ezzel a témával, hogy sokan azért nem kezdik a mozgásfejlődést időben, mert napi 16-18 órában az anyára vannak kötve! (Ha lentebbi képeket megnéztek, nekünk is van mei tai-unk, jön a jóidő, lassan váltunk is kengururól, mert az a csípőjének is jobb.) Én nem vagyok az ÉSSZERŰ hordozás ellen, szóval szerintem vagy félreértettétek, amit írtam, vagy én írtam rosszul...

    VálaszTörlés
  4. Így már értem :) És egyet is értek Veled!

    VálaszTörlés
  5. én is abszolút az ésszerűségnek vagyok híve. az, hogy leszaladsz boltba, erre-arra, amikor a kenguru/kendő/miegyéb a gyors és egyszerű megoldás, az igaz. az is, hogy így látja a szádat, gyorsabban tanul(hat) meg beszélni. és az egyensúlyára is jó. a csípőjére már csak egyik-másik, de ez is OK.
    ez a könyv a leírtak alapján olyan suttogó-magyarul egy kicsit, nem?

    egyébként asszem nekünk is van olyan közös "ismerősünk" zsani, aki azt vallja, hogy igenis legyen a gyerek inkább egész nap rádkötve, csak hogy ne sírjon... biztos vannak problémás gyerekek, de ott sztem már inkább a szülő a hibás, ha a gyereke nem tudja/akarja elfoglalni magát egyetlen percre sem, vagy csak anya kezében/hasán tud/hajlandó elaludni pl.

    VálaszTörlés
  6. Brigi, közös többszörös? :D nem tudom most hirtelen, kire gondolsz... :S ez amúgy nem magyar suttogó, ez egy babagondozási könyv :)

    Ja, Nesreca, még neked akartam annyit írni, hogy Samu is lusta, de nem ez a lényeg, hanem Nanót sem kellett gyógytornára vinni, megfordult magától, nem? :) Mert azt is írja a könyv, hogy minden baba másképp fejlődik, de nem kell sem tornáztatni, sem gyógytornára vinni az egészséges babát, hanem türelemmel kell lenni, fejlődik magától :)

    VálaszTörlés
  7. http://www.apapara.hu/2013/01/spock-kapitany-es-pikler-hadnagy.html

    VálaszTörlés