2012. március 9., péntek

Kínlódások és kompromisszumok

Mostanság kész kompromisszum az egész életünk...

Az első probléma a fürdetés. Ugyanis újonnan Mr. Manó menetrendszerűen bealszik uzsi után. De nem csak úgy bealszik, ahogy a babák be szoktak aludni, hanem általában reggel 6ig fel sem ébred. Még arra sem, hogy átöltöztetem, tisztába teszem, megetetem, lefektetem. Persze, tisztában vagyok vele, hogy mégy egyelőre Magyarországon élünk, ahol naponta szokás fürdetni a babákat (Németországban heti 1x fürdetik a gyerekeket), de én sem jó kedvemben nem fürdetek. Egyszerűen nincs szívem felébreszteni (lehet mondjuk, hogy nem is tudnám...)

Kompromisszum: uzsi után fürdetés (úgyis 5kor van az uzsi), nagyágyban pizsiben szunya, aztán 8kor vacsi és átimportálás a kiságyba. Sok harc árán kiküzdöttem ezt a megoldást, járhatóbb, mint a ne fürdessük a gyereket...

Második probléma, a változatosság kedvéért a kaja. Reggel ugye betoljuk a 150 lá-t (ennek már szerintem a tápi korszak végéig ez lesz a neve :D ),  ezzel elvan a szörp általában egy olyan 2 órán keresztül (ma kivételesen 2,5 órája bírja már, de ennek meg éktelen üvöltés lesz a vége, ezt garantálom...), aztán tízórai most már 90 lá + 90 gyümi, ebéd 150 lá, uzsi 120 lá + 30 tejpép, vacsi 150 lá 210re hígítva. Az eredmény folyamatos ordítás volt, mert valahogy ez a tápszer már nem áll a gyerekben olyan keményen... akkor elkezdtem 5 kanál tápi helyett 3 kanál tápszert + 1,5 kanál tejpépet adni 180 ml vízhez, ez jó lett volna, de megfogta pocot a tejpép... :S

Kompromisszum: reggelire megy a 150 lá, akkor kel Samu szépen tízóraihoz, ott is marad a 90+90, de annyit trükközök, hogy a gyümibe keverek egy csapott kanál tejpépet, így tovább tart, és amikor 10kor elviszik a nagyiék, nem üvöltve hozzák vissza a farkas éhes fiam, vagy ha mégis, akkor meg az éhségtől üvölt. Ebédre 150, uzsira 150, vacsira meg marad a 120+1 kanál tejpép 210re hígítva (muszáj nagyon hígítani, mert nagyon kiszárítja a gyereket a tejpép, nagyon sokat iszik rá amúgy is...)

A séták is problémásak lettek, ugye a nagyszülők most végképp ki szeretnének használni minden időt, vagyis én ezt tapasztaltam. Viszont én is szeretnék néha kimozdulni, ami, ha ők viszik délután a szörpét sétálni, eléggé nehézkes...

Kompromisszum: délelőttönként a nagyszülőké a szörpe, aztán ha szalonképes állapotban van a fiam, délután én is elviszem egy körre. Ha nincs, akkor sem érzem magam rosszul, mert volt már kinn sétálni végül is...

Tudom, hogy ez nem tűnik valami nagy dolognak, de eléggé nagy cucc, asszem... legalábbis kiötölni a megoldásokat mindenképpen. :)

5 megjegyzés:

  1. Hú, de jó alvókája van. De ahogy látom, ennek is vannak hátulütői. Lányom párszor torna után aludt úgy el, hogy az öltöztetésre sem kelt fel. Nem volt könnyű ráadni az overált, le is izzadtam...

    Heti 1-szer fürdetnek Németo.-ban? De fura. Eleinte Hannit mi 2 naponta fürdettük, de bárkinek mondtuk, ufónak nézett, és láttam, hogy sajnálják a lányt. Most egy kicsit megnyugtattál.

    Az etetés meg tényleg nem egy egyszerű dolog, az biztos.

    VálaszTörlés
  2. Marci is mindig bealudt mire fürdésre került volna a sor, így Ő szinte mindig reggel fürdött.
    Etetés, hát tényleg nem könnyű, de szerintem jó ez így ahogy csinálod. Pár hét és úgyis újra borul minden ami rendszerbe jött...
    Séták... ó bár Marcit vinnék néha a nagyszülők... bizisten lefeküdnék addig aludni :)

    VálaszTörlés
  3. Svájcban is azt mondják a szakemberek, hogy elég heti 1x fürdetni a babákat, mégpedig azért, hogy ne érintkezzen még a vízzel sem a bőrük, mert még az is kikezdheti az érzékeny bőrüket (hát még a sok kemikália). Mi is két naponta fürdettünk eleinte, de már régóta áttértünk a napi fürdésre, mert Mini imád pancsolni :-)
    Használd ki, hogy van segítséged, Pannaa-hoz hasonlóan én is csak vágyakozom :-)
    És igen: nem egyszerű sosem megtalálni a mindenkinek, de leginkább a picurnak legjobb megoldást. Amúgy meg ügyesen csinálod te ezt az anyásdit :-))) Puszik

    VálaszTörlés
  4. Köszi csajok! :)

    Pannii, hát igen, még 2 hét kb. és végleg kiváltjuk a tízórait, lehet kezdeni a szenvedést az uzsival... :S szóval kompromisszum hegyek vannak az életünkben :D

    VálaszTörlés
  5. Eddig is ügyes voltál, és megoldottad! Ezután is így lesz! Puszi

    VálaszTörlés