2012. március 31., szombat

1000km 5hó távlatából...

Ebben a bejegyzésben szeretném megörökíteni Samu utazását, ami szerintem nem mindennapi kaland volt neki (nekünk sem...)

27-én reggel indultunk, 7körül. Nehezen vergődtünk ki a városból, törpi nehezen viselte. 10 körül megálltunk, evett, majd aludt, nézelődött. 2kor evett újra, ekkor mát Németországban voltunk, majd 5kor. 6kor feladta, meg kellett állni pihenni, vigasztalhatatlanul sírt szegénykém.

A hotelben hamar magára talált, gyors fürdés, öltözés, kis mosoly, majd irány az ágy, azonnal el is aludt, ez volt 7 körül, reggel 7ig mukkját sem hallottuk.

1/2 1 körül érkeztünk meg Aalenben, de Unterkochen határában meg kellett állni,  mert már annyira sírt szegénykém, kivettem, elaludt az ölemben. Na most mi legyen, menni kéne, de gyerekkel a karomban nem üldögélhetek csak úgy hátul, hát visszatettem, szerencsére aludt. Amikor kiértünk Waldhausenbe, gyorsan felszaladtam a törppel és lefektettem, kialudta az összes szemét szerintem :D

Másnap randink volt a férjem kollégájával, nem volt valami szimpi a srác, persze rendes tőle, hogy segíteni akart, de az, hogy a kicsit és engem is végigrángatott a fél városon, nekem annyira nem tetszett. Samu persze kész volt a végére, mindig pont akkor értünk oda valahová, amikor ő elaludt, és akkor kellett újra visszaülni a kocsiba, amikor megint aludt volna, enni nem volt hajlandó, mert teljesen kimerült, a szívem szakadt meg érte, de cserébe hamar visszajöttünk a hotelbe, és egész délutá aludt a szörpém. Este bedörmögött egy üveg banános almát, kanállal (!!!), aztán boldogan aludt reggelig, mint akit lecsaptak :D 7ig mukkja sem volt :)

A péntek már valamelyest nyugodtabb volt, csak egy alvás maradt ki, az étvágya is jobb volt a törpömnek, tegnap már krumplis répát evett :)

Hoztam egy képet, ezt a kis takarót tegnap kapta, mert hideg volt és elfelejtettünk takarót hozni :)

4 megjegyzés:

  1. Drága kicsi szíve! Kis hős!!!! Mi is kb. majd pont ekkor (5 hónaposan) tervezünk egy hosszabb utat, persze még addig is hosszú az út! :)
    Nagyon szép az új takarótok! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon aranyos! :)
    Most szégyellem magam, hogy nyafogtam a 120km-es utazásért...

    VálaszTörlés
  3. Ő fogja a leghamarabb megszokni az új környezetet :):):) Remélem, hogy remekül lesztek odakint, csupa jókívánság! Szép baba a szép takarójával :)

    VálaszTörlés