2012. február 24., péntek

A cumisüvegekről, azaz amit a kereskedők sosem fognak neked elmondani

Így lett nekünk is egy ilyen szép gyűjteményünk:


Na de ne rohanjunk ennyire előre, nézzük csak, hogy is indult a dolog.

Kezdetben vala egy Aventes készlet, íme:


Ezt akartam bevinni a kórházba is, de azt mondta a kórházas védőnő, hogy Aventes cumisüveget senki ne vegyen, a babák nem szeretik a cumiját. Kétségbeestünk, nem akartam én cumisüvegeket venni, gondoltam, szerzek rá majd cumit. Mindenhol azt mondták, hogy ááááááááááá, az Avent semilyen cumival, csak a saját márkájúval kompatibilis. Na jó, akkor vettünk egy kis NUK-ot. Ezt vittem be, manó ebből kapta a vizet. Aztán itthon a lefejt tejet is, de ugye hamar macerássá vált a dolog, mert csak egy üveg volt, azt állandóan kifőzögetni, ááááááááá...

Na, közben átugrott az egyik barátunk, mondta, hogy az ő kisfiuk sem szerette az Avent cumit, így MAM-ot vettek rá. Elkerekedett a szemem, hogy "De hát nekünk azt mondták, hogy az Aventtel semmi nem kompatibilis!" "Óóóóóóó, dehogy nem... :) "

Na, másnap apuka elkocogott a DMbe, hozott 700Ft-ért MAM 1es etetőcumit, mintha az Avent karikába öntötték volna, meg hozott 1000Ft/2db áron DM Babylove cumit, az is jó volt.. Na király, akkor már van egyből 6 cumisüvegünk :) (Amíg valaki meg nem kérdezi, hogy miért vettünk egyből új cumit és nem próbáltuk ki az Aventeset, de kipróbáltuk, tényleg nem tudott inni belőle a gyerek, de attól érdemes kipróbálni, mielőtt bárki cumibeszerző körútra indul, mert ismerek olyan babát, aki pl. szereti!)

Ezt követte következő szerzeményünk, egy eredeti MAMos üveg, mondván, hogy az önsterilező, és akkor elég csak tápszerporciózóban vinni a tápit, ha van mikró, bármikor kisterilezhetem az üveget, mondjuk anyuéknál... Na, ezt az egy MAMos üveget követte még 2, mert itthon is használtuk, és akkor ne 1 üveggel pörögjön már a mikró... Íme:


Amikor a másik kettőt vettem, megleptem Samut 2 DMessel is, mivel akkor már nem használtuk a kis Aventes üvegeket, csak néha, és sokszor csak 2 üveggel pörgött a mikró... eléggé bosszantó, azt hiszem. Ezek is baromi jó cumisüvegek, én nagyon nagyon szeretem őket, és csak 650Ft 1db :)


Ja és ez ráadásul 280as, azaz ez itthon most a legnagyobb cumisüveg, de magasságra akkora, mint egy Aventes :)

Aztán felmerült bennünk az igény, hogy az ugyan általunk nem igényelt, de jó pénzért mégis ránk sózott cumisüveg melegen tartót is használni kellene. Igen ám, de nincs bele cumisüveg... Így kértünk 330ml-s cumisüvegeket a nagyiktól karácsonyra. Na olyat nem kaptunk, de ilyeneket igen (a medela a mellszívóhoz volt, a Nuk meg a fentebb említett kórházas, a nagyon picike kék kupakosat, meg a miki egereset kaptuk karira)




Meg egy ilyet (a másikat már én vettem):




Na, ezek baromi jól belemennek a cumisüveg melegentartóba :) Itt szeretném megjegyezni, hogy amíg valaki meg nem eszi:

3 féle cumi van:

- XL (Chicco, tommee tippee, NUK first chioce használja főleg)


- L (MINDEN!!!!!!! nagykarikás cumisüvegre jó, Avent, DM, Bebé, egyedül a MAM anti-colic működikmcak saját cumival, ahogy tapasztaltam)

Senkit ne tévesszen meg a cumi feje, a karika szélességét kell nézni!

-S

~ NUK formájú (ebből is árul a DM is, a Baby Bruin is...)


~ cumi formájú

A karika mérete TÖK UGYANAZ!!!!! Kis karikás cumisüveghez mindkettő ugyanolyan jó, mindenki döntse el, melyik a szimpibb :)

Na de visszakanyarodva a cumisüvegekhez... szal micimackósból csak 1et kaptunk, a fránya melegen tartóban viszont 2 lyuk van, megoldás? Venni kell bele még egyet. Így került hozzánk 2 NUK cumisüveg, egy üveg és egy műanyag, amiből a műanyagot szerencsétlen módon beleégettem a sterilizálóba... bumm neki, gyorsan venni kellett egy sterilizálót. De már akkor vettem egy cumisüveget, vagyis kettőt, meg 4 ilyen kicsi baby bruin cumit, íme az eredmény:






A másik cumisüveg a fentebb látható micimackós volt amúgy... üveg cumisüvegeket azóta sem használtuk, mert kegyetlen macera eltakarítani őket, bár az tény, hogy a tápszert jó sokáig melegen tartják :)

Itt hosszas szünet állt be az életünkbe, egészen addig, amíg Mr Manó ki nem találta, hogy ő márpedig most fogni akarja a cumisüveget! Milyen meglepő, pont baba-mama napok voltak az auchanban, amikor ráleltem erre a két gyönyörűségre:

Azt már meg sem említem, hogy ez csak nekem okoz lelki gyönyört, a gyereket nem hogy cseppet sem izgatja, de a neki kialakított fogódzkodóba sem hajlandó belekapaszkodni... na nem baj, én szeretem ezeket a cumisüvegeket :) És a cumija!!!! Bevallom, konkrétan Disney etetőcumit nem láttam csak így, de ha lenne, eskü, mindet felvásárolnám. 4 szelepes, és ha valaki nem tépi rá a gyűrűt a palackra, olyan gyönyörűen levegőzik, hogy lelki gyönyör nézni! :) (Ha valaki esetleg mégis tudja, ilyen csodacumit hol lehet kapni, ne tartsa magába :) )

És zárszónak egy kisvideó, a cumisüveg "helyes" használatáról :DDDD (A cumisüveget nem én rángatom, hanem a gyerek :D )

8 megjegyzés:

  1. De Édes, ahogy rángatja a cumisüveget :)))
    Ő is jó nagy fiúcska már :)))

    VálaszTörlés
  2. Akkor most milyen cumisüveget érdemes is venni???? :)))) Én elvesztem!

    Tényleg nagyon aranyosa ahogy mozgatja a cumisüveget. A másik amin a szemem megakadt, az ahogy kapaszkodik az ujjadba. Elönt a melegség a látványtól! :)

    VálaszTörlés
  3. Zsanka, így van, nem kicsi, egyem a lelkét :) Kristóf jól van? :)

    Dóra, hát, amilyet szeretnél :) ha szoptatni akarsz, akkor újszülött poharat, de ez csak én véleményem :D mindegyik cumisüveg jó, én mindet szeretem, a cumik miatt írtam csak meg ezt a bejegyzést, mert minket anno sokszor vezettek meg a boltosok nagyon alaposan... :S

    VálaszTörlés
  4. Nagyon édese a videón. :) Hasznos amit írtál, nem is gondoltam volna, hogy lehet variálni a cumit. Mi Aventet használunk, szerencsére elfogadta. Persze a hasfájásán nem enyhített... Vettünk fogantyút is, az én lányom 10 hónapos múlt, de még mindig hidegen hagyja, hogy ő is tudná fogni. Kissé kényelmes a lelkem... :)

    VálaszTörlés
  5. nagyon édi, Linus is ad ki ilyen hangokat mi közben eszik :)

    kopp, eddig túl sokat nem kellett cumisüveg, így nem is értek a témához, ha kellett (anyatejet adni, vagy még kórházban adtak neki tápszert, szerintük megcsappant a tejem - bár a gyerek nem reklamált, na mindegy...) jó volt a kicsi Avent neki.

    VálaszTörlés
  6. akkor én baromi szerencsés vagyok zsófival (már ezredszer igazolódott be...), mert én csak avent-est vettem mindenből, éppen a kompatibilitás miatt, és eddig bevált. zsófi is szereti, és én is. könnyen tisztán tartható, praktikus, imádom. meg a lányomat is, hogy nem válogat :D:D:D
    sammer pedig egy tünemény :)

    VálaszTörlés
  7. Brigi, hát, sorok között pont rád céloztam, mint akinek tudom, hogy bevált az Avent :D

    VálaszTörlés