Hát igen. Aki nem tudja, mi ez, az azt hiheti, valami halálos betegség. Vagy ha nem hinne ilyesmit, akkor az internet biztosítja: az. Alig páran élik csak túl, és erre millió nagyon kellemes történetek vannak az emberek tarsolyában, hiszen ki ne hallott volna elkeserítő statisztikákat arról, hogy 5 kismamából 2 emiatt hal meg (mert van olyan, hogy ezt fel sem lehet ismerni!!!!), volt, aki saját szemével látta, ahogy a kismama meghalt toxémiában, volt olyan is, aki maga is belehalt (hogy aztán hogy mesélte el nekem ezt, az számomra is örök rejtély marad...), szóval kacifántos történeteket lehet hallani.
Nem is csoda, hogy a hideg kirázott, amikor azzal jött nekem a védőnőm, hogy toxémia gyanúm van (ugyanis meglehetősen vizesedtem). Csoda hát ilyen felvezetés után, hogy a férjemnek sírásban törtem ki a telefonban, miszerint meg fogok halni??? Hát persze, hogy nem az. Azonnal el lettem zavarva a házi orvoshoz, vizelet és vérnyomás vizsgálat (ezt is teljesen feleslegesnek éreztem, hiszen mi van, ha nem is tudják szűrni????) A házi orvos is megerősített ez irányú hitemben, bár minden rendben, de ettől még meghalhatok. Kész voltam, már úton hazafelé is bőgtem, hogy ilyen nincs is, és közben a pokolba kívántam az egész világot!
Aztán otthon utána olvastam a dolgoknak, meg a férjem is utána kérdezett, és kiderült, hogy ez csak a szokásos eltúlzott dolog, toxémiában csak nagyon kevesen halnak meg (0,00000000000001%), ők is csak azért, mert nem vették észre, én meg nem vagyok toxémiás, bár kialakulhat, de mivel rendszeresen (túl rendszeresen) járok gondozásra, így valószínűleg azonnal ki fogják szűrni, mert olyan toxémia nincs, ahol nem magas a vérnyomás és/vagy nincs a vizeletben fehérje. Persze ha valaki nem jár terhesgondozásra, úgy nehéz kiszűrni az ilyen bajokat. Szóval megnyugodtam, ha esetleg ki is alakul, nem az lesz az utolsó napom az élők sorában... bár ne alakuljon ki.
Teendő 2: diéta.
Hát ennek a legkevésbé sem örültem, főleg hogy teljes szénhidrátmegvonással járt, de azért igyekeztem tartani, sok zöldség, nagyon sok gyümölcs, abonett, korpovit, semmi kenyér, semmi cukor. Igen ám, ez nagyon jó is volt, de olyan "hasmenésem" lett, hogy az elmondhatatlan. Hajajjj, na mondom, ez így nem lesz ám jó, emellett nagyon sokat szédültem, gondolom a cukrom is nehezen bírta utánpótlás nélkül, így taktikát váltottam. Reggelire már eszek kenyeret még otthon, mert úgyis rohanok a vonathoz/buszhoz/metróhoz, 1000x lemozgom, mire beérek. Van olyan, hogy délután is eszek valami ilyesmit, csak hogy rendben legyenek a beleim. Visszahoztam az étrendembe a tésztákat, persze jelentősen megritkítva és durum formában, de már érzem a jótékony hatását a dolognak :) Csoki meg mindig van nálam, hogy egy falatkát be tudjak kapni, ha elszédülnék, vagy ilyesmi :) Szóval ez ilyen diéta by Jeanner. :)
Emellett megpróbáltam a múltkor a feta sajtot, mert olyan jóóóóóóóó savanyú, de annyira sós volt, hogy nem ment... most edami van otthon, majd elszendvicseszem, abonettbe nagyon finom, paradicsommal :) de paprikával is jó lehet, majd kipróbálom. Mozzarellán agyaltam még, mert az zsírszegény, és mivel pasztőrözött tejből van, így azt mondta a védőnőm is, hogy nyugodtan. De nem szeretem annyira, mert semmi íze nincs. Bár olvastam pár jó, sült mozzarella/grillezett mozzarella/átfőzött mozarella receptet, ezen is agyaltam, majd kitalálom, mi legyen.
Édesítővel nem merek próbálkozni, ahogy a diétás cuccokkal sem, így inkább nem édesítek, vagy ha valami nagyon kívánja, akkor mézet használok. Más édes cuccból próbálok maximálisan minimálisat adagolni.
Ezek után azt hiszem, joggal bízom benne, hogy nem leszek 90 kiló, mire szülni megyek, bár ez sajna alkati is :D
Én is mindig úgy hallottam, hogy akinek magas a vérnyomása, az a toxémia...
VálaszTörlésNem lesz semmi gáz! - mintha értenék hozzá... :P de akkor is bíztatlak :D
Puszi
Lehet kapni a gyógyszertárban tesztcsíkot, amivel nézheted a fehérjét a vizeletben. A védőnőknél is ilyen van; továbbá otthonra be lehet szerezni vérnyomásmérőt, az mindig jól jön, nemterhesen is. Szerencsére nem túl gyakori a toxémia, hogy minden második kismamát veszélyeztessen, de tényleg oda kell figyelni magunkra, főleg az utolsó hetekben.
VálaszTörlésZsebi, tesztcsíkot, 100dbot kapott a férjem ajándékba, ha elfogy, adnak még, vérnyomásmérőt meg ma hozza haza, szóval mindenre fel vagyunk ám készülve :D
VálaszTörlésNiki drága, magas vérnyomás nem feltétlenül toxémia, lehet mástól is (kismamaként amúgy is felmegy a vérnyomásod kicsit, ha hülye a doki/védőnő, akkor meg nagyon :D ), de olyankor már jobban figyelnek rád :)
Amúgy ezt a bejegyzést pont azért írtam, hogy ha valaki ide keveredik és olvassa, akkor tudja majd, hogy nem kell betojni, inkább ezt olvassák, mint azt, hogy lehet ebbe belehalni (máshol ízesen ecsetelik :D )
Puszi :)
Ajándékba? Én lenni irigy :)
VálaszTörlésNekem manapság nem a vérnyomásom, hanem a pulzusom megy CSAK fel, szinte minden ok nélkül és baromira ideges leszek. Majd elmúlik, terhességi dili :):):)
Zsabi, ilyen nekem is szokott lenni, hogy elszáll az agyam... :D én is abban bízok, hogy idővel elmúlik :)
VálaszTörlés