2011. március 7., hétfő

6+0

Mekkora a kisbaba hat hetes korában?
A kisbabád növekszik! A terhesség hatodik hete során az orvosod ultrahangos vizsgálatot végez a babán, hogy meglássa mekkorát nőtt. Ezért megméri a feje búbjától a fenekéig, ez az úgynevezett magzati ülő magasság. Hat hetesen a magzat 2 és 5 mm között lehet vagy másképpen egy kisméretű babszem fele. Nem valami nagy, de már nagyobb, mint egy héttel ezelőtt!
A Baba növekedése és fejlődése
A baba egyre jobban és jobban hasonlít már egy emberi lényre a terhesség 6. hetében. Sötét foltok jelennek meg ott, ahol a szemei vannak és az orra is lassan alakot ölt. Ott is mélyedéseknek kell lenniük, ahol a fülei fognak kialakulni, valamint a kezei és lábai is lassan érzékelhetőek lesznek. A következő pár hétben a baba ujjait és lábujjait egy hártyaréteg közti majd össze. Az elkövetkező hetekben a magzat elkezd majd reagálni a külső ingerekre és önállóan is mozogni kezd.
A 6. hétben a baba szívverésének percenként 100 és 140 között kell lennie és a vér is elkezd keringeni a testében. Az ultrahang vizsgálat során az orvosnak talán már meg is tudja mutatni a baba szívverését, habár még egy pár hétig ez nem lesz érzékelhető Doppler-elvű ultrahangkészülékkel.
Tudtad, hogy a kisbaba már hat hetes korában már képes lenne reflex mozdulatokra és az érintésre választ adni? Ez azért lehetséges, mert a központi idegrendszer már fejlődésnek indult összekapcsolva az izmokat a testben a végtagokkal.  Ha követed a baba fejlődését a terhesség során hétről hétre még több hihetetlen tényt tudhatsz meg.
A kismama fejlődése

6 hetes terhesen már néhány kilót is felszedhetsz magadra, ugyanis a legtöbb nő ebben az időszakban kb. 2,5 kg szed fel az első trimeszter alatt, de valaki lehet többet is. Másfelől vannak olyanok, akik semmilyen súlyfelesleget nem szednek magukra az első trimeszterben, mert annyira szenvednek a reggeli rosszullétekről. Valójában egyáltalán nem

A derekad is elkezd szélesedni, főleg ha ez már nem az első terhességed. Most már méh mérete is változni fog a terhességed során.

Ilyen most :)











Képileg ilyen:


Kommenttel:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése